+ Film

Guillermo del Toro kifakadt az amerikai filmakadémiára

Guillermo del Toro

Guillermo Del Toro szerint a filmakadémia rosszul időzítette a műsor lerövidítését célzó reformját. Együtt csináljuk a filmeket – mondja.

Guillermo del Toro Oscar-díjas filmrendező egy hollywoodi díjátadó ceremónián bírálta az amerikai filmakadémia döntését, amely miatt több Oscar-kategória díjazottja az élő díjátadó gála előtt kapná meg az Oscar-szobrot március 27-én.

Guillermo del Toro, aki hétfőn vette át a hollywoodi kritikusok szervezetének filmes életműdíját, köszönőbeszédében kiemelte, hogy a filmkészítés csapatmunka, és a döntés háttérbe szorítja az érintett kollégákat.

„Együtt csináljuk a filmeket, és ők velünk együtt készítik őket. Mindent kockáztatnak, és csodává teszik a napot”.

Del Toro szerint a filmakadémia rosszul időzítette a műsor lerövidítését célzó reformját. A változtatás nyomán az Oscar-gála napján a rövid dokumentumfilm, a filmvágás, a smink és haj, az eredeti filmzene, a produkciós tervezés, az animációs rövidfilm, a kisjátékfilm és a hang díját az ünnepség előtt, délután 4 órakor adják át. A filmrendező szerint azonban

„az idei éppenséggel nem lehet olyan év, amikor ne halljuk élőben a nevüket az Oscar-díjátadón”.

A rendező a pandémiára utalva összefoglalta: „szükségünk van menedékre, élelemre, gyógyszerre és történetekre”. Hozzáfűzte, hogy 2021 nagyszerű év volt a filmek számára.

Del Toro Rémálmok sikátora című új filmjét négy Oscar-díjra jelölték idén, köztük a legjobb film, operatőr, jelmeztervező és produkciós tervező mezőnyben.

Del Toro az első filmrendező, aki nyíltan felszólalt a filmakadémia döntése ellen. Korábban az amerikai vágók szervezete közleményben hangsúlyozta csalódottságát.

„Ennek az az üzenete, hogy egyes kreatív szakmák létfontosságúbbak másoknál. Semmi sem áll távolabb az igazságtól, és ezt mindenki tudja, aki filmet készít. A filmvágás művészetének és presztízsének előmozdítása iránt teljes mértékben elkötelezett művészek csoportjaként szenvedélyesen hiszünk abban, hogy a vágást – és a filmkészítés közös művészetének részét képező minden más kreatív szakterületet – egyenlő bánásmódban kell részesíteni”

– írták a vágók.

A produkciós tervezés-kategóriában szereplő berendezők amerikai szervezete szintén elítélte a filmakadémia döntését, mivel szerintük „ezzel a lépéssel mindannyiukat leértékelték”.

Ebben a kategóriában nyerhet idén Oscar-díjat a Dűne című film berendezőjeként Sipos Zsuzsanna.

A Variety.com a napokban arról is beszámolt, hogy az eredeti filmzene kategóriában érintett zenészcéh tagjai a bojkottot is fontolgatják, ha a gálán csak felvételről játsszák be a nyolc kategória díjainak átadását.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) azért szánta el magát a drasztikus lépésre, mert rövidebbé és pörgősebbé akarta tenni a díjátadó ceremóniát, amelynek az utóbbi években egyre mélyebbre zuhant a nézettsége.

Az Oscar-gálát március 27-én, vasárnap rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban. 2018 után először lesz házigazdája a műsornak, ráadásul egyszerre három: Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall. A legtöbb, 12 Oscar-jelölést idén a Jane Campion által rendezett, A kutya karmai közt című western kapta, Denis Villeneuve Magyarországon is forgatott, Dűne című sci-fije 10 díjra esélyes.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top