+ Képzőművészet

Derkó 2022 – Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása

derkó - 2022

A Műcsarnok Derkó 2022 kiállításának látogatói műfaji és tematikai szempontból is sokszínű anyaggal találkozhatnak.

Huszonhat fiatal alkotó munkáit vonultatja fel péntektől a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítása, amelynek – az utóbbi évek hagyományaihoz híven – ezúttal is a Műcsarnok ad otthont.

A Derkovits Gyula festő- és grafikusművészről elnevezett ösztöndíj különleges presztízst jelent a fiatal alkotóknak, hiszen ez a pályájuk során elsőként kapható állami kitüntetés. A díj elsődleges küldetése, hogy biztosítsa az alkotás feltételeit és anyagi támogatást nyújtson az ösztöndíjasok megélhetéséhez – emlékeztetett a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán Fazakas Réka kurátor.

Az 1955-ben alapított ösztöndíj a 35. évüket még be nem töltött művészek pályakezdését támogatja. A díjat a fiatal alkotók legfeljebb három alkalommal nyerhetik el. Évente 26 művész részesülhet az ösztöndíjban, amelynek összege havi bruttó 200 ezer forint.

A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért, független szakmai zsűri bírálja el, amelynek ebben az évben mintegy 180 alkotó közül kellett kiválasztania az ösztöndíjasokat.

derkó - 2022

Budapest, 2022. február 24.
Varga Ádám alkotása a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok Derkó 2022 című bemutatkozó kiállításán a Műcsarnokban 2022. február 24-én. A tárlat huszonhat fiatal alkotó munkáit vonultatja fel.
MTI/Balogh Zoltán

Fazakas Réka elmondta, a Műcsarnok Derkó 2022 kiállításának látogatói műfaji és tematikai szempontból is sokszínű anyaggal találkozhatnak.

Páll Tamás Ádám a munkáiban a tudomány és a művészet kapcsolódási pontjait keresi, Kiss Adrian archaikus és high-tech elemeket ötvöz objektjein és installációin, Szabó Kristóf – KristofLab festményein a nápolyi Scampia-negyed maffiafilmekből ismert blokkjai tűnnek fel, Éles Lóránt pedig természeti jelenségek absztrakt megjelenítésével kísérletezik, ipari burkolóanyagok segítségével.

Antal István interaktív installációja egyszerre köztéri játék és mozgatható szobor, Kazi Roland munkái a tér és idő tudományos és művészeti megközelítését kutatják, Takács Ádám hétköznapi tárgyakból épít efemer konstellációkat, míg Gáspár Szilárd a képzőművészetet és az ökölvívást ötvözi művészetében.

A klasszikus csendéleteket értelmezik újra Jagicza Patrícia Linda kosárlabdákat „boncoló” alkotásai, ahogy Gulyás Andrea Katalin is több műfajban alkotva kísérletezik különböző rendszerek kifordításán, analízisén. Szabó Menyhért a klasszikus szobrászat formavilágához nyúl vissza új anyagokat használva, Süveges Rita bársonyra alkot olajfestékkel, Varga Ádám egy gépmárka logóját veszi kiállított sorozata alapjául.

Üveges Mónika absztrakt installációi pusztulás és újjászületés körforgását idézik meg, Stohl Alíz vásznain a rend és a káosz kettősségét jeleníti meg, míg Bernáth Dániel képein az Y szimbólum képi jelei sorakoznak.

Gallai Judit Ágnes olajfestményen, videomunkán, cukor- és szappanszobrokon boncolja a személyes emlékezet rétegeit, Rózsa Luca Sára portréi a középkori kompozíciós technikákig nyúlnak vissza, Bánkúti Gergő fotóján és krumpliszobrán pedig bibliai történetet értelmez újra. Gúgyela Tamás a vályogot és az üveget választotta installációi anyagául, Körei Sándor Konzervált csendéletei pedig növényeket őriznek üvegfalaik között.

Természeti tárgyakat jelenít meg lebegő hatású csendéletein Szilágyi Péter Antal, Szabó Franciska sorozata a kollektív emlékezetet kutatja, Lázár Kristóf terminátorszerű ember-gép hibrideket rajzolt meg, a japán-magyar származású Révész Anna témáiban és műfajaiban is kettős családi örökségét dolgozza fel, Horesnyi Bálint pedig a történetírás allegóriáját kívánja megragadni nagyméretű fametszet-sorozatán.

A Derkó 2022 című tárlat március 27-ig látogatható a Műcsarnok jobb oldali teremsorában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top