+ Zene

50 éves Nagykanizsa dzsesszklubja

nagykanizsa

A szervezők még korábban gyűjtést hirdettek, az összegyűlt fotókból, plakátokból, relikviákból nyílik kiállítás Nagykanizsa dzsesszéletéről.

Koncertekkel, emléktábla-avatással és kiállítással emlékeznek meg Nagykanizsa zenekedvelői kedden arról, hogy ötven évvel ezelőtt alapították Magyarország egyik első dzsesszklubját.

Halász Gyula szervező, a Magyar Jazz Szövetség tagja felidézte, hogy 1972. február 22-én alakult meg Nagykanizsán a dzsesszklub, amelyet Beke Árpád orvos és Pék Pál költő, tanár alapított. A klub eleinte az egykori Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban működött, majd hamarosan az akkori Fegyveres Erők Klubjába, vagyis a mai Honvéd Kaszinóba költözött, amely a mostani, évfordulós rendezvényeknek is helyet ad. A jubileumi plakátot Pócs Péter Munkácsy-díjas grafikus- és plakátművészt tervezte.

A program nyitányaként a Béres János szobrászművész által alkotott emléktáblát avatják fel az alapítás helyszínének közelében, az Ady utca 6. szám alatti épület falán. Ezután a Honvéd Kaszinóban Gayer Ferenc bőgős, a dzsessz-szövetség elnökségi tagja kerekasztal beszélgetést tart dzsesszmuzsikusok részvételével, majd megnyitják az elmúlt fél évszázad emlékeiből összeállított kiállítást.

A szervezők még korábban gyűjtést hirdettek, az így összegyűlt fotókból, plakátokból és relikviákból Egy szenvedély, 50 év címmel állítottak össze dzsessztörténeti tárlatot.

Az évfordulós rendezvényen Nagykanizsa dzsesszmuzsikusai is fellépnek, 19 órától pedig a fiatal zenészekből álló HunJazzFed Quartet ad ingyenes koncertet. Mindezeket követően pedig a néhai kanizsai dzsesszfesztiválokon – amelyeken a hazai és a nemzetközi dzsesszélet kiválóságainak sokasága játszott – mindig elmaradhatatlan örömzenélés, jam session zárja a programokat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top