+ Zene

A Dead Can Dance újrahangszerelt formában érkezik

Dead Can Dance

A Dead Can Dance-t azok a hangok teszik különlegessé, ahogy a hangszereket és az éneket, elsősorban Lisa Gerrard éteri hangját használják.

Negyedik budapesti koncertjére készül a Dead Can Dance. A kultikus világzenei csapat áprilisban kezdi európai turnéját, amely május 8-án érinti a Budapest Sportarénát. Mint Brendan Perry elmondta, a turnéra minden dalhoz új hangszerelést készített.

A brit zenész 1981-ben Lisa Gerrard énekesnővel Ausztráliában alapította a Dead Can Dance-t, amely a kilencvenes évek második feléig sikert sikerre halmozott különleges hangzásával.

A multiinstrumentalista Brendan Perry hat éve a franciaországi Bretagne-ban él, egy farmon egy pajtát alakított át stúdióvá. Itt készült a Dead Can Dance legutóbbi lemeze, a Dionysos.

„Készülünk a turnéra, Lisával és velem együtt heten leszünk a zenekarban. Huszonhárom városban fogunk fellépni, a járvány ellenére talán valamennyi koncertet meg tudjuk tartani”

– mondta a zenész.

A járvány előtti utolsó Dead Can Dance-koncert 2019 nyarán Athénban volt. Brendan Perry úgy fogalmazott, hogy az elszigeteltség nem érintette rosszul, hiszen amúgy is otthon dolgozik.

„Az persze nyomasztó volt, hogy a családon kívül nem találkoztam másokkal, de igyekeztem a munkára fókuszálni. Tavaly óta ügyködöm a turné előkészítésén, minden dalhoz új átiratot írtam, új felszereléseket szereztem be”.

A legutóbbi turné a Dead Can Dance legjobb dalaiból válogatott, ez a mostani, Europa 2022 című koncertsorozatra sem változott. A Dionysosról egy számot fognak játszani, nagyobb teret kapnak a nyolcvanas-kilencvenes évek anyagai, elsősorban a Spleen and Ideal, a Within the Realm of a Dying Sun és az Into the Labyrinth dalai.

„A friss hangszerelés új dimenziót nyit a régi számoknak, ezek egy részét amúgy sem játszottuk régebben élőben. Mostani füllel számos új dolgot, lehetőséget fedezek fel bennük. Klasszikus zenekari megoldásokat, gitáreffekteket egyaránt használni fogunk, sokkal több lesz a vokál és kórus, mint korábban”.

Az együttes történetében mindig jelen volt a görög kultúra hatása, a Dionysost a görög istennek ajánlott régi fesztiválok ihlették.

„Gyerekként Angliában rendszeresen jártam a British Museumba, ahol az ókori görög kiállításokat csodáltam. Tizennégy éves koromban költöztünk Új-Zélandra a családdal, és egy görög hajón tettük meg a hathetes utat, közben kezdtem gitározni tanulni. Aztán húszévesen Ausztráliába kerültem, és Melbourne-ben, ahol a Dead Can Dance megalakult, nagyon sok görög élt”

– mesélte Brendan Perry.

A Dead Can Dance májusban (1996, 2012 és 2019 után) negyedszer lép magyar közönség elé. Brendan Perry 2010-ben szólóelőadóként játszott itt, Lisa Gerrard Havasival és Hans Zimmer koncertjén énekelt hazánkban.

„Igyekszünk időt szakítani arra, hogy bepillantsunk a helyi kulturális nevezetességekbe, múzeumokba. Amikor három évvel ezelőtt Budapesten voltunk, elmentünk egy termálfürdőbe”

– idézte fel.

A Dead Can Dance első, cím nélküli lemeze 1984-ben jelent meg. Az album a dark wave stílusjegyeit hordozta magán, az arab-bizánci elemeket, görög, hispán, kelta, indiai és dél-amerikai hatásokat tartalmazó jellegzetes hangzás a nyolcvanas évek második felétől alakult ki. A sikeres első időszak 1996-ig tartott, utána felfüggesztették működésüket. 2005-ben ismét összeálltak egy turnéra, aktívak 2012-től lettek újra.

„Annak idején azért szakadt meg a munkakapcsolat Lisával, mert úgy éreztük, nincs erőnk új lemezre. Közrejátszott az is, hogy Lisa egyre több filmes projektben dolgozott”.

Gerrard készítette Hans Zimmerrel a Gladiátor zenéjét, amelyért Golden Globe-díjat kapott, és énekelt Koltai Lajos 2005-ben bemutatott mozijában, a Sorstalanságban is, amelynek Ennio Morricone írta a zenéjét.

Perry hangsúlyozta: sok műfaj hatott rájuk, de a Dead Can Dance-t azok a hangok teszik különlegessé, az a stílus, ahogy a hangszereket és az éneket, elsősorban Lisa Gerrard éteri hangját használják.

„Lisához a mai napig erős kapcsolat fűz, bár hosszú ideje nagyon messze élünk egymástól, ő Ausztráliában lakik. A közös munkát az is megnehezíti, hogy a Dead Can Dance zenéjében fontos elem az improvizáció, azt pedig az interneten keresztül nem igazán lehet csinálni”

– jegyezte meg.

Brendan Perry jó szívvel emlékszik vissza a ma már legendás 4AD független brit lemezkiadóra, amely első hét lemezüket gondozta.

„Nagy szabadságot élvezhettünk a munkában, remek közösség vett minket körül. Ma is jó viszonyban vagyok sok akkor megismert művésszel, Robin Guthrie a Cocteau Twinsből alig egy órányi autóútra lakik tőlem Bretagne-ban”.

A zenész végül elmondta, hogy már tervezik a Dead Can Dance új lemezét, amelyet a minimalista drone music stílus fog jellemezni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top