Fehér Nóra: Hallgatófül
Nem tudok úgy kilépni az utcára, hogy ne hatoljon zene a fülembe olyan eszközön át, ami kiszűri a külső zajt. Ilyenkor arra gondolok, hogy ez a hangsebesség, amivel én közlekedem. Különösen biciklin. Meglepődtem, amikor meghallottam a madárcsicsergést, mert tönkrement a fülhallgató, emiatt le is lassítottam. Az jutott eszembe, hogy ez lehet az állatok farsangja. Ez itt, a csupacsőr- és szárny, sín és fékszíj- zene. Ez, ahogyan a pótlóbuszok kopott-tollú hattyúként sziszegnek. Ez, ahogyan a zebrán bódorgó néni sóhaján csendesen játszik a kissejtes karcinóma. Ez, ahogyan az aluljáróban, szerelmes és részeg hajléktalanok cserepes száján csikorog a csók. Ez, ahogyan a negyvenegyes villamos hátsó kocsijának utolsó ülésén a barna szemű lány pillái rezegnek a kijelzőfény fölött. Ez, ahogyan az őrült, öklét rázva motyog, szatyrában üvegek csilingelnek. Ez, ahogyan az ujjaid alatt a megsárgult könyv lapjai surrognak. Ez, ahogyan a pad préselt falemezei megreccsennek, amikor melléd ülök. Ez, ahogyan a cigi sercegve alszik ki kék vászoncipőd nedves talpa alatt. Ez, ahogyan a kuka teteje nyikorog, miután a csikket beletetted.
Aztán eszembe jut az is, ezen a zajzenével kísért farsangi bálon, hogy már csak néhány percem maradt a műszakiáruházig, elviselem-e addig, hogy egy olyan földön kell élni, ahol többé nem mondasz nekem semmit.
Üvöltöm, hogy odafönt is lehessen hallani, hogy a kuka szó a magyar köznyelvben az 1920-as évek végén tűnt fel, amikor megkezdődött a zárt rendszerű szemétszállítás. A ma is használatos szemétszállítási technikát a Keller und Knappich Augsburg – KUKA- tette ismertté. Tudnod kell, hogy Szilas már 50 napja birkózik a koviddal egy intenzívosztályon, de még így is, minden esélye megvan arra, hogy felépüljön és a világ legkackiásabb sörhabjával felékelt korsókat tigrisbukfencezve szervírozza kedvenc vendégeinek.
A polcsorok között állok, korszerű fényben. Szemmagasságban színes, kacskaringós átalakítók és adapterek kínálják gusztusos és újrahasznosított csomagolásba bújtatott testüket. Egy polccal lejjebb – egy normális embernek ez a szemmagasság – a legnépszerűbb, kékfogú fej- és fülhallgatók várakoznak. Nekem nem ezekre van szükségem. Vezetékre vágyom, olyanra, ami a táskámban egy testté állhat össze a többi tárggyal, ki nem dobott, zörgősre száradt zsebkendővel, almaszárral, kulcskarikával, múzeumjegy-darabbal. A legalsó sorban meg is találtam, amit kerestem. Lila színű, ugye, hogy senkinek ne legyen kedve tartós használatra kölcsönvenni. Ebben már nem lesznek ott a fülnedveid, de azért még így is el lehet képzelni, hogy a tiéd. Érzem, hogy a könny nem tud a könnypontokon át a könnycsövecskébe jutni, mert azok beszűkültek, lassan megindul a könnyezés, és a megtermelt fluidum az orrhátra és az arcra csordul. Megadom a pinkódot, nem kérek zacskót. Kattan a kisjack!
„Heute morgen wacht ich dann auf
Alles ganz still and leise
Nur der Punk ist auf dem Weg nach Haus
Und ist froh, komischer Art and Weise „
