Állunk az orvosi rendelő épülete előtt Julcsival. Mi már az elithez tartozunk, hamarosan beléphetünk. Két hete kipipáltuk az omikront, nem kotorásznak az orrunkban az ajtó előtt. Most mással jöttünk, új, társadalmilag elfogadottabb vírussal. A tünetek talán még kellemetlenebbek is a covidéinál, franc se tudja, hányan halnak bele évente.
Előttünk mindenki pozitív.
Az utánunk várakozó anyuka büszkén mondja, hogy ők nem oltottak, de ő kaparászás nélkül is bejuttatja a gyereket, nekik senki nem fog turkálni az orrukban. Elkezd érdekelni a dolog. Hátha fél év múlva újra szükségem lesz erre a tudásra. De mielőtt tovább folytatná, a doktornő megérkezik a pálcikával. Az anyuka határozottan elé ugrik, és elővesz a zsebéből egy apró zacskót. Folyadék van benne. Gyorsan magyarázni kezd. Az orrsziporsziból zacskózta be a váladékot, hogy ebből készítsék el a tesztet. A doktornő habozik, végül nevet, belemegy a játékba.
Tényleg megússzák a kaparászást.
Mi már bent vagyunk, amikor a zacskós váladék pozitív lesz.
Magyar észjárás, magyar anya észjárása. Ezzel győzzük le Brüsszelt, gondolom magamban, és közben elindulok a kijárat felé. Előre megyek, nem hátra.
