+ Zene

A Snétberger Program 12. évfolyama indul

Snétberger Program

A Snétberger Program 2021-ben jegyezte fennállásának tizedik évfordulóját, melyet teltházas zárókoncerttel ünnepeltek meg a Zeneakadémián.

Elindult a jelentkezés a Snétberger Zenei Tehetség Központ 12. évfolyamára, amelyben hatvan, többek között hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ által működtetett felsőörsi Snétberger Központban.

A programra idén újra személyes meghallgatás keretében, 3 helyszínen, és a tavalyihoz hasonlóan online formában is várják a jelentkezéseket május 10-ig.

A Snétberger Központ 2022 nyarán kezdődő ösztöndíjas kurzusára olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes, elsősorban roma fiatalok jelentkezését várják, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. Idén három helyszínen, Budapesten, Nyíregyházán és Pécsett lesznek személyes meghallgatások, emellett a fiatalok online beküldött bemutatkozó videóval is pályázhatnak a jelentkezési határidőig a www.meghallgatunk.hu weboldalon.

Lantos Krisztinát, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője közölte, hogy a kurzusra felvételt nyert diákoknak a képzés a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően teljesen ingyenes. A 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzésre a felsőörsi központban kerül sor.

A Snétberger Program 2021-ben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, melyet teltházas zárókoncerttel ünnepeltek meg a Zeneakadémián.

„A 10 év alatt olyan, ma már évtizedes tapasztalattal és számos hazai és nemzetközi színpadokon szereplő zenészekkel büszkélkedhetünk, mint Fehér Elemér, Janszó Orsolya vagy Koncsecskó Péter. Egykori diákjaink közül vannak, akik ma már mentorként, tanárként segítik az ide érkező diákokat. A 12. évfolyam diákjai ugyanilyen lehetőséggel vehetnek részt a programban, és reméljük, hogy a jövőben ők is hasonló eredményekkel büszkélkedhetnek majd, mint korábbi diákjaink”

– mondta Snétberger Ferencet, a program alapítóját, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatóját, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnökét.

A hazai tehetséggondozás zászlóshajójának számító programban a kezdetek óta minden évben mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását.

Snétberger Ferenc: Szeretném azt elérni, amit apám elérhetett volna – életútinterjú

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top