+ Zene

A vörös hegedű című film zenéje is a PFZ műsorán

A vörös hegedű

A vörös hegedű című kanadai-olasz-angol film kapcsán kiemelték, hogy annak középpontjában egy hangszer, egy Stradivari-hegedű áll.

Elina Vähälä finn hegedűművész közreműködésével John Corigliano hegedűversenyét, A vörös hegedű című film zenéjét, valamint Bernstein és Dohnányi szerzeményeit adják elő Bogányi Tibor vezényletével a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) muzsikusai Budapesten és Pécsen a hétvégén.

Pénteken a Müpában, szombaton pedig a pécsi Kodály Központban elhangzó koncert középpontjában az amerikai kortárs zeneszerző, John Corigliano hegedűversenye szerepel majd. A művet a szerző Oscar-díjas filmzenéje ihlette.

A vörös hegedű (The Red Violin) című kanadai-olasz-angol film kapcsán kiemelték, hogy annak középpontjában egy hangszer, egy Stradivari-hegedű áll. A mű ennek a hangszernek a történetét, tulajdonosait és a megszerzése körüli harcokat mutatja be.

A több virtuóz hegedűetűdöt is felvonultató film nagy sikerére való tekintettel még a bemutató évében elkészült a Chaconne, egy egytételes mű, melyet Joshua Bell vitt sikerre. E tétel további társtételeket kapott, és ezzel jött létre a teljes hegedűverseny.

A versenymű keretében a finn származású hegedűművész, a Bécsi Zeneakadémia professzora, Elina Vähälä működik közre egy Giovanni Battista Guadagnini által 1780-ban készített hegedűn.

A koncertek felütéseként a Candide népszerű nyitánya szólal meg. A szerző, Leonard Bernstein optimista és humoros ember volt, és ez az optimizmus hatja át a zenemű nyitányát is.

A hangversenyek záró műve, Dohnányi Ernő fisz-moll szvitje lesz. A mű első tételének intonálása a szerenádok hangulatát idézi, míg az andante feliratú variációs tétel egy sziporkázóan hangszerelt, lendületes, organikusan építkező kompozíció, melynek hangzásvilága a filmzenék hangvételére emlékeztet boldog fináléval.

A Bogányi Tibor dirigálásával elhangzó koncertekről további részletek a pfz.hu oldalon olvashatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top