+ Zene

Céline Dion: Boldog leszek, ha egészségesen visszatérek

Céline Dion

Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani a koncertjeit.

Súlyos és nem múló izomgörcsei miatt Céline Dion kanadai énekesnő bejelentette, hogy nem tudja megtartani Courage World Tour című koncertkörútjának további észak-amerikai előadásait.

„A tavaszt a gyógyulással kell töltenem”

– idézte szombati sorait a Variety.com.

„Azt reméltem, hogy mostanra már jól leszek, de azt hiszem, türelmesebbnek kell lennem, követnem kell az orvosaim által előírt életmódot. A turnéval járó szervezési és előkészületi munkák miatt most kellett döntenünk arról, hogy mi lesz két hónap múlva. Boldog leszek, ha majd egészségesen visszatérek, és mindannyian magunk mögött hagyjuk a világjárványt. Alig várom, hogy újra színpadon állhassak!”

– írta közleményében.

Céline Dion a pandémia kitörése előtt, 2020. márciusban már adott 52 koncertet a turné keretében Észak-Amerikában, a további előadások idén március 9. és április 22. között lettek volna.

Az európai koncertsorozatot, amelynek első állomása május 25-én lesz Birminghamben, egyelőre nem mondták le.

Dionnak korábban Las Vegas-i fellépéseit kellett törölnie, melyek novemberben kezdődtek volna, mivel az izomgörcsök akadályozták a színpadi munkát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top