+ Építészet

Elhunyt Ricardo Bofill, a posztmodern építészet atyja

Ricardo Bofill

Ricardo Bofill hosszú munkássága során a világ negyven országában több mint ezer építészeti, várostervezési projekthez adta nevét.

Elhunyt a posztmodern mesterének tartott Ricardo Bofill spanyol sztárépítész 82 éves korában Barcelonában pénteken.

Rendkívül innovatív, látnoki alkotóként lett közismert világszerte, aki folyamatosan megkérdőjelezte az építészetben uralkodó aktuális gondolkodást és divatot.

1963-ban irodáját egyfajta multidiszciplináris műhelyként hozta létre, az építészek mellett szociológusokkal, filozófusokkal, közgazdászokkal szoros együttműködésben, munkáikban egyszerre életterek és műalkotások létrehozására törekedtek.

Ricardo Bofill hosszú munkássága során a világ negyven országában több mint ezer építészeti, várostervezési projekthez adta nevét Luxembourgtól Szentpétervárig, Stockholmtól Tokióig.

Legtöbb munkájával azonban szülővárosa, Barcelona arculatát formálta, például a tengerparton álló Hotel Vela hajóvitorlára emlékeztető épülete mára a város egyik emblémájává vált. Emellett dizájnerként is alkotott, például a Christian Dior divatháznak tervezett parfümösüvegeket.

Egyik utolsó nyilvános szereplésére tavaly novemberben került sor, amikor átvette a Katalán Műszaki Egyetem (UPC) díszdoktori kinevezését. Pályaválasztásáról akkor úgy vallott, hogy azért döntött az építészet mellett, mert az építészeti alkotások meghaladják az emberélet idejét, túlélve létrehozóikat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top