+ Életmód

A TikTok sztárjai többet keresnek, mint az olajvállalkozók

A TikTok videomegosztó portál legnagyobb sztárja majdnem kétmillió dollárral többet keresett tavaly, mint a világ egyik legnagyobb olajvállalatának vezetője egy évvel korábban – jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.

A lap a The Wall Street Journal című politikai gazdasági napilap összesítésére hivatkozva azt írja, hogy Darren Woods, az ExxonMobil elnök vezérigazgatója 2020-ban 15,6 millió dollárt vitt haza, míg Charli D’Amelio, a TikTok legjobban kereső alkotója tavaly 17,5 millió dollárt keresett. A hatalmas összeg szponzorálásból, saját divatáru márkájából és a Hulu streamingszolgáltató által készített egyik sorozatból származott.

Bevételével D’Amelio megelőzte a 14,7 millió dollárt kereső Kevin Johnson Starbucks-vezért, a 13,1 millió  dolláros gázsival rendelkező Ed Bastiant, a Delta Airlines első emberét és Chris Kempczinskit is, aki a McDonald’s elnök-vezérigazgatója és 2020-ban 10,8 millió dollárt keresett.

Charli D’Amelio mindössze 17 éves, több mint 10 éven át versenyszerűen táncolt. Több mint 133 millió követője van a TikTokon, és 10 milliárd feletti kedvelésnél jár. Ő volt az első a portálon, akinek 50, majd 100 millió követője lett. 2019 óta aktív. Rövid videóit több millióan nézik, van amelyiknek a nézettsége majdnem az 50 milliót is eléri.

Charli D’Amelio húga, Dixie szintén aktív a TikTokon. Olyannyira, hogy ő a portál második legjobban kereső alkotója. Ketten együtt több mint 27 millió dollárt vihettek haza tavaly.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top