Talán az unalomig tudnánk ismételni, hány szerelmes vers került elénk híres magyar költőktől az iskolai irodalomórákon. Betéve tudjuk Ady, József Attila vagy Kosztolányi nagy szerelmeinek, múzsáinak nevét, és noha jelentőségüket elvitatni nem akarjuk és nem is lehet, átütő erejű szerelmes verseket nemcsak férfiak alkottak.
Lássuk azt, ami a tankönyvekből és az irodalomórákból kimaradt: cikkünkben négy szerelmes verset választottunk ki, amely női költők tollából született.
“(…) a feminizmus már megérkezett magyar diadala” – Kaffka Margit
Kaffka Margit a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású írója, költője. A Nyugat első nemzedékéhez tartozott, és az elsők között volt, aki nőként boldogulni tudott az irodalmi pályán. Munkásságát kortársai is elismerték. Ady Endre például így írt róla:
“Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő a feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életében adva-adott, kijelölt útjában, mely minden lendületében az övé.”
Ady egy neki dedikált versben is éltette a művésznőt, (“Nő-kergető, fényes hazugság”), akit a mű publikálása után néhány nappal megpróbált elcsábítani: a Margitszigetre hívta kocsikázni, ám közeledését (“szobalányoknak való fogdosásokkal traktál engem” – írta az esetről Kaffka) az írónő határozottan visszautasította, kipattant a konflisból, és faképnél hagyta Adyt, akihez jó barátság fűzte élete végéig.
Kaffka Margit (Székely Aladár felvétele)
Kaffka egyébként nem vetette meg a szerelmi kalandokat: háromszor is férjhez ment, rövid, 38 évig tartó élete során pedig gyengéd szálak fűzték többek között Osvát Ernőhöz és Szabó Dezsőhöz is. Utóbbival hosszabb ideig tartott kapcsolata, barátságuk pedig életük végéig megmaradt: Kaffka az Állomások című regényébe és a Reggeli kávé című elbeszélésbe is beleírta Szabó Dezső alakját, aki úgyszintén, több művébe is megformálta Kaffkát. 1911-ben ismerkedtek meg, rá két évre fordult komolyabbra kapcsolatuk, így az alábbi verset feltehetően Szabó Dezső ihlette, akivel egy napon, június 10-én született:
Kaffka Margit: Terzinák
Követlek, mint a nap fényét az árny,
Mint bús Echo Nárcist sirván követte;
Szivem vére hull kis lábad nyomán.
S mint Afrodité szent léptén, megette
Biborrá vált a rózsa, melyre hágott,
Mikor szerelmes szép ifját kereste.
Úgy fátyolozza gyász e szép világot, –
Hol én futok fehér lábad nyomán, –
Reménytelen, – mint fény után az árny.
1913.
Tabuk, vágyak, női orgazmus – Erdős Renée
Két gyerekkel és egy “lefejezett szerelemmel” a zsebében fogott bele a regényírásba Erdős Renée. 1918-at írunk, amikor egy nőnek írói karrierről (vagy bármilyen más karrierről) álmodni sem lehetett. Erdős azonban beírta magát az irodalomtörténetbe: nemcsak “a kor legerotikusabb magyar írónőjeként” emlegették, regényeiből meg is tudott élni, olyannyira, hogy saját villát vásárolt a honoráriumából. A Rákoshegyen, ma Erdős Renée Házként álló ingatlan kiállítóteremként működik.
Erdős Renée
Erdős Renée ellentmondott a hagyományos női szerepeknek és az irodalomban is új hangot ütött meg. Szókimondó, merész és provokatív verseivel, regényeivel sokakat megbotránkoztatott, mert a nők valódi vágyairól írt. Nem plátói szerelmekről, nem elképzelt cukormázas rózsaszín illúziókról, hanem például a női orgazmusról. (A nagy sikoly című művében azt boncolgatja, elfogadható-e a nők szexuális élvezete, vagy az egyetlen társadalmilag elfogadható sikoly, amely elhagyhatja a nő száját az csak gyerekszüléskor “megengedett.”)
Kalandos élete során különböző szerelmi kapcsolatokba keveredett, viszonyt folytatott Jászi Oszkárral, Szabó Ervinnel, és Bródy Sándorral is. Bródyval tartó viharos szerelmi kapcsolata tragédiába torkollott. 1905-ben történt szakításuk után a férfi mellkason lőtte magát Semmeringben, de az öngyilkossági kísérlete után felépült. Erdős Renée azonban idegösszeroppanást kapott, és egy olaszországi kolostorba vonult, ahol áttért a katolikus hitre. Életéről Menyhért Anna írt regényt Egy szabad nő címmel.
Szubjektív válogatásunkba Erdős Renée: Betegen című versét választottuk, amely a Bródyval történt szakításkor született.
Erdős Renée: Betegen
Fekszem az ágyon.
Elmult lázaktól fáradt a fejem.
Egyedül vagyok, rémes-egyedül
S azzal szórakozom,
Hogy kezemben egy kis tükörrel
Fényfoltokat vetítek a falakra.
És különös!
E fényfoltok mindegyikében
Megjelenik egy fej. – A te fejed!
A te gyönyörüszép fejed,
A te meggörnyedt, szomoru fejed,
Amelyet soha ezután már
Meg nem simogatok;
Amelyet megcsókolnom soha többé
Nem szabad immár. Igy kivánja
A megalázott asszonybüszkeség.
Óh Istenem – soha?
Elmondom százszor és ezerszer;
Soha! Soha! Soha!
És könnybe lábad tőle a szemem.
De hisz te itt vagy! hisz te most is itt vagy!
Fenn a falon – itt – ott – meg ott –
Ahová csak a kis fényfolt esik
A tükörből mit félve, óvatosan,
Alig mozgó újjakkal forgatok.
Fenn a falon! S miért nem közelebb?
Mért nem mellettem? Hisz csak rajtam áll!
Kezemben a tükör! Ugy forgatom
Hogy a fény épp arczomra hulljon,
Hogy lássalak, érezzelek,
S szemedbe nézhessek közelről –
Oly rég nem láttam a szemed…
És forgatom a kis tükröt kezemben.
S a fénymező tánczot jár a falon.
A menyezetről fürgén leszökik.
Felém tart. Jön, jön egyre közelebb.
Már itt van. Itt fölöttem. Istenem
Milyen boldogság! Szólni sem merek,
Mozdulni sem, félvén, hogy eltünik.
A párnára, hol a fejem hever,
Hadd hulljon a fény a párnára le.
– Igy. – Most mellettem vagy egészen,
Olyan közel, olyan közel,
Mint voltál akkor amikor még
Nagyon szerettél engemet.
És most hogy itt vagy, nem tudok
Mit mondani neked. – Olyan szegény
Olyan nyomorult lettem! Óh bocsáss meg!
És most a láz elrútitotta arcom
Az ajkam száraz, szintelen-
Tán rám sem ismersz! Óh tán rám sem ismersz!
Tán nem is tudod többé a nevem!
De én ugy látlak tégedet
Ahogy a multban láttalak.
Te nem változtál, te a régi vagy!
Oly szép, oly nagy s épp’ oly kedves nekem,
Csak egyet mondj, csak egyre válaszolj:
Hogy tudtál úgy bántani engemet?
Igazságtalan, durván, gonoszul,
Mondd, hogy tudtál bántani engemet?
Hogy nem hasadt belé szíved
Az ütésekbe miket adtál,
Az átkokba miket felém dörögtél!
Hogy átélhetted az én könnyeim!
Az én keservem, az én csalódásom –
Míg én majd meghaltam bele!
Pedig annak kit ér, nem oly teher
Mint annak akitől jön. – Mert hiszen
Te még szeretsz most is – Vagy nem szeretsz?
Mit? Mit szólsz? Nem szeretsz?
Nem értem – oly halkan beszélsz!
Hangosabban mondd, hogy már nem szeretsz!
Mondd hangosan, szemembe nézve mondd –
Igy. –
Várok, nem felel. – A két szemét
Lecsukja, hogy ne lássa a szemem.
A fényfolt megrezdül – elsiklik tőlem
Le a párnáról. – A kezem remeg.
Nem látom többé, nem találom többé,
A tökröt forgatom, de nem jelen meg –
Hivom, kérem – hiába – nincs sehol –
Eltünt –
Csupa verejték homlokom –
A szivem lüktet. Ég az agyvelőm.
És hirtelen előttem látom ismét
Mint láttam napok óta:
A vörösszárnyu angyalt, a gonoszt
A láz mogorva, rémes angyalát –
Jön – ágyamra ül – megfogja kezem.
S belőle kis játékszerem
A büvös tükör leesik a földre
S ott száz darabba hull –
Milyen forróság! Fuldoklom bele.
A két vörös szárny úgy lebeg előttem
Mint két vérszinü felhő. –
Lehunyom a szemem…
Hiába hiába mondom: Lesznai Anna / Több szerelmes verset nem ir”
Lesznai Anna (Székely Aladár felvétele)
Lesznai Anna költő, író, grafikus, iparművész élete mentes volt botrányos szerelmi viszonyoktól. Gyerekkorát Körtvélyesen töltötte, amely munkásságát is meghatározta: az idilli kastély és környezete egy egész életen át inspirálta. Írásaiban és hímzésein, illusztrációin is fellelhetőek az ottani környezet motívumai. Nyolc évesen, a falubéli parasztasszonyoktól kezdett el hímzést tanulni, később iparművészeti tanulmányokat folytatott Budapesten és Párizsban is. A Nyugatban, az Aurórában és a Szép Szóban is publikált. Legendás barátság fűzte Kaffka Margithoz, Ady Endréhez, Rippl-Rónai Józsefhez és még sok más művészhez.
A körtvélyesi kastély irodalmi szalonoknak is rendszeresen helyt adott. Vendégtagja volt a Nyolcak csoportnak is. 1913-ban ment férjhez Jászi Oszkárhoz, akivel 1918-ig élt együtt. 1919-ben bécsi emigrációba kényszerült. Később összeházasodott Gergely Tibor festőművésszel, együtt költöztek New Yorkba 1939-ben. Lesznai élete végéig New Yorkban élt, művészetpedagógiát oktatott. Halála után hamvait, kérésének megfelelően hazaszállították, sírja a Kerepesi temetőben található.
Az alábbi, 1927-ben született versét feltehetően Gergely Tiborhoz írta.
Lesznai Anna: Szerelmes vers
Hiába hiába mondom: Lesznai Anna
Több szerelmes verset nem ir” –
Minden papir el van büvölve,
Titkos irással,
S ha örömmel vagy sirással rácsöppen kezem,
Felgyullad rajta a te képed mása.
Néha haragszom hogy az egész mindenség
Számomra egy csók gyürüjébe szorult,
Hisz tágléptü bátor vándor voltam,
Utam mindenik fája más más szinnel borult rám:
De lám sorsom seregei mind hozzád boldogultak,
Mint a szentek kik az Ur arcát pillantva megvakultak.
Büntetés ez – vagy megváltó csuda?
Nem tudom – de tudom te viszel el oda
Hová az egy-utam elküldetett:
Mert kezed és kezem közt nincs hézag ha érintesz,
Én mindig tudom mit akarsz ha intesz,
Mert eleven élet, nem holt határ jár köztünk.
Két boldog meteor olyan édesded jól összeütköztünk
Hogy egybeolvadván helyreütöttük az ős-bünt,
Az elszakadást.
Igaz – nem mást – csak szegény magunkat tüzeltük egybe,
De ki tudhassa az ilyen kis szerelmi zsarátnok melegén
Nem ég-e el egy nagy rőzse ősi átok!
S itt is, ott is, füben, fában, csillagban, szivben,
Felcsillannak boldog barátok.
Forrás: OSZK
Az anarcsi boszorkány – Czóbel Minka
Csúnya tündérként, vénlányként, boszorkányként emlegették kora kritikusai báró Baloghfalvi Czóbel Wilhelminát, azaz Czóbel Minkát, aki öt évesen már Goethe Faustját olvasta az anarcsi kúriájukban. Anyanyelvi szinten beszélt angolul, németül és franciául is, a Sorbonne-on végzett és bejárta Európát. Itthon elsőként fordított Verlaine-verseket.
A 12 éves Czóbel Minka egy alkalommal úgy összeveszett édesapjával Byron költészete kapcsán, hogy éjjel el akart szökni otthonról és fel akarta keresni Jókait és Arany Jánost, hogy megmutathassa verseit.
Czóbel Minka. Forrás: Wikipedia
Költeményeit a sógora, Mednyánszky László által megismert Justh Zsigmond ösztönzésére kezdte el publikálni, ekkorra elmúlt már 35 éves. Az utána következő években ontotta magából a verseket: hét kötete jelent meg. Ma a szimbolizmus első magyar képviselőjeként tartják számon, Ady előfutáraként, aki azt írta róla, nem igazán érti műveit, így lelkesedni sem tud érte.
Életét kezdetben szerelmi csalódások övezték: beleszeretett Mándok földbirtokosába, gróf Forgách Lászlóba, a férfi azonban Semsey Elzát, Minka barátnőjét vette végül feleségül. (Hafia című regényét Forgách Lászlónak ajánlotta.) Justh Zsigmondhoz is gyengéd szálak fűzték, ám Justh 31 évesen meghalt tüdőbajban. Olgyai Viktor festővel is viszonya alakult ki, de a férfi végül nem vette feleségül. Czóbel Minka ugyanis mást választott: a Bob becenevet viselő Büttner Helént, a berlini festőnőt, akivel még Párizsban ismerkedett meg, és Forgách László mándoki birtokán találkozott vele ismét. Bobbal, a rövid hajú nővel, “aki férfi módjára ülte meg a lovat” évtizedeken át éltek együtt az anarcsi birtokon. Egyes feltételezések szerint szerelmi kapcsolat alakult ki közöttük, ám levelezésükből ez nem derül ki egyértelműen. A Czóbel-kúria kastélyparkjában azonban egy sírban nyugszanak.
Szubjektív válogatásunkba Czóbel Boszorkányszárny című versét választottuk, amely kifejezi a költőnő örök társnélküliség érzését. Magánya választott magány, amely a mindennél többet érő szabadságot adta meg számára egész életében.
Czóbel Minka: Boszorkányszárny
Egyedül egyedül a világot járja
Földi lény, földi sziv
Sohsem lehet párja.
Annyi ha meglehet,
Hogy ép múlóképen
Szerelem csillan fel
Egy vagy más szemében.
De ő nem felelhet,
De ő meg nem állhat,
Szárnya repülése
Másra sohsem várhat.
Miért tétovázna?
De minek is várna?
Boszorkány leánynak
Legjobb társ a szárnya.
