+ Zene

Egy Dobos Attila-interjú, ami soha nem jelent meg

dobos attila

Itt van Dobos Attila, most jött haza először. Bementünk egy szállodai szobába, ahol közel egy órát beszélgethettem vele.

Meghalt Dobos Attila. Zeneszerző, énekes, Mary Zsuzsi énekesnő férje, fogorvos. A hír nem mai, most jutottam oda, hogy leírjam egy élményemet, amely nagymamám egyik kedvenc énekeséhez kötődik.

Az 1960-as évek egyik legnépszerűbb hazai előadója, zeneszerzője fürdött a népszerűségben (néhány szerzeménye: Isten véled, édes Piroskám, Mama, Csúnya fiú, Se veled, se nélküled…), majd feleségével, Mary Zsuzsi énekessel „disszidáltak” – akkor ezt így hívták – Németországba. Nem a keleti részre… Ennek hatására a rádió nem játszotta dalait, lemezeit betiltották, a boltokból visszavonták, nem jöhettek vissza Magyarországra, mert börtön várt volna rájuk. Felesége ott összejött Klapka György revütáncossal, tudjátok: Vámház körút 9.! Később Dobos Attila visszajött Magyarországra, ahol fogorvosként dolgozott, miként Németországban is. (Új bekezdés, rátérve az élményre, a találkozásra!)

Létezett egy igen népszerű havilap: Ifjúsági Magazin. (Most döbbentem meg, hogy 2015-ig megjelent, a hosszú időn át, a rendszerváltás előtt a KISZ által finanszírozott újság.) Amikor a lap 18 éves lett, „nagykorú”, szervezett egy Tisza-túrát Tokajtól Szolnokig, amelyre diákújságírókat hívtak meg az egész országból, illetve a folyó ezen szakaszán lévő megyei lapok munkatársait, hogy népszerűsítsék a Tisza-túrát, illetve a lapot is. A 10 napos kirándulás háromnapos tokaji előkészítéssel kezdődött, hogy a középiskolások ismerkedjenek a kenukkal, az evezéssel, a folyóval. Felkészítő edzés…

Tokajban már akkor is rendeztek rock-fesztivált. P. Mobil, és a többiek. Egyszer szólt az IM főszerkesztője: – Itt van Dobos Attila, most jött haza először. Bementünk egy szállodai szobába, ahol közel egy órát beszélgethettem vele. Örültem neki, hogy olyan interjút készíthettem vele, amit falni fognak az olvasók. Elkészítettem az anyagot.

Ami soha nem jelent meg…

V. Fekete Sándor újságíró visszaemlékezése

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top