+ Képzőművészet

Elhunyt Halmy Miklós

Halmy Miklós

Halmy Miklós az 1960-as években sajátos relief stílust alakított ki, azóta ezzel a módszerrel készítette kizárólag négyzetes formátumú műveit.

Kiállításmegnyitó. Halmy Miklós jobbról.

Elhunyt Halmy Miklós Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, szobrász, grafikus – tudatta a család szombaton.

Tájékoztatásuk szerint a 90 éves művész csütörtökön hunyt el.

Halmy Miklós 1931. február 8-án született Erdőbényén. 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Hajómérnöki Karán diplomázott, majd 1959-ben kirakatrendezői szakiskolát végzett. 1962-ben tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1965-67 között a párizsi Szépművészeti Főiskolán tanult, majd Vence-ban, a Károlyi Alapítvány alkotótelepén töltött három hónapot. Több tanulmányúton volt Párizsban, Londonban, Bernben, Erdélyben, a Felvidéken, Krakkóban, Bulgáriában.

Halmy Miklós

Az 1960-as években sajátos úgynevezett relief stílust alakított ki, azóta ezzel a módszerrel készítette kizárólag négyzetes formátumú, szigorú szerkezetű műveit. Főbb sorozatai voltak: a Szférikusok, az Immanencia, a Hold háza, a Nap háza, a Kőkertek és az Instrumentumok. 2002-ben jelent meg a munkásságát bemutató albumkötete „A motívum működése” címmel.

Felszabadító hatást gyakorolt rá párizsi tartózkodása alatt a Musée de l’Homme magyar népművészeti anyagának megismerése. E gazdag anyag adja azt az erkölcsi felismerést, erőt, amelyet Halmy kifejezni igyekszik, egyszerre magyar, lokális kötődésű és egyetemes érvényességű műveivel. A plasztikus rétegekkel felépített kompozíciók egyszerre ötvözik magukba a festészet és a szobrászat lehetőségeit, kiemelt hangsúlyt adva az abszolút értékként szerepeltetett fénynek. Alkotói magatartásának egyik jellemzője, hogy nemcsak az ősi, univerzális formakészlet személyiségének szűrőjén át való szintetizálására, de annak megújítására is törekszik.

Műveit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Modern Képtár, a sárospataki képtár és a Károlyi Alapítvány Vance-ban.

Munkásságáért 1991-ben Életmű-díjat kapott, 1992-ben elnyerte a szegedi Nyári Tárlat díját, 1996-ban Munkácsy Mihály-, 2020-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top