+ Életmód

Az újév szerencsehozó szokásai

újév

A szakértő a szerencsehozó hiedelmek között említette, hogy az újév első napján tilos a szárnyas fogyasztása, mert elviszi a szerencsét.

Az újév népszokásai főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak – közölte Sándor Ildikó néprajzkutató szombaton.

A szakértő a szerencsehozó hiedelmek között említette, hogy az újév első napján tilos a szárnyas fogyasztása, mert elviszi a szerencsét, a malac és a lencse viszont szerencsehozó élelmiszer, az éjféli evés és ivás azt a célt szolgálja, hogy egész évben legyen mit fogyasztani, továbbá az is szerencsét hoz, ha az újévben az első vendég férfi.

Január elsején ezek mellett tilos például takarítani, kölcsönadni, ajándékozni, mert ezek is elviszik a szerencsét, bőséget – mondta, hozzátéve: a paraszti ünnepekben tilalmak és kötelezően elvégzendő cselekedetek vannak, amelyekhez ijesztő következményeket fűznek, például a mosás, teregetés családon belüli halálozást jelent.

A jósló szokások közül kiemelte a gombócfőzést, amellyel a lányok megtudhatták, ki lesz a jövendőbelijük.

A zajongás – régebben ostorpattogtatás, harangozás, mostanában petárdázás, trombitálás – pedig az ártalmak, a gonosz, a baj távoltartását, elűzését szolgálják – mondta Sándor Ildikó.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top