+ Zene

A Müpa médiatára regisztráció nélkül hozzáférhető

müpa

A Müpa hét rendkívüli felvétellel bővíti digitális médiatárát, amely az ünnepek alatt még egyszerűbben, regisztráció nélkül hozzáférhető.

Győri balett, fotó: Nagy Attila

A Müpa hét rendkívüli felvétellel bővíti digitális médiatárát, amelyet december 24. és január 3. között mindenki számára regisztráció nélkül hozzáférhetővé tesz.

Mások mellett Händel oratóriuma, a Messiás 2018-as előadását, az évad együttesének választott Győri Balett PianoPlays című produkcióját és Judith Hill koncertjét láthatják HD-minőségben az érdeklődők – közölte a Müpa csütörtökön.

Händel Messiása máig a komponista egyik legnépszerűbb műve, amelyet a Müpa közönsége is több ízben élvezhetett. A Vashegyi György által vezetett együttesek 2018-as előadásának különlegessége, hogy a mű korai, 1742-43 körüli változatát mutatta be teljes terjedelmében. A produkcióban a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar mellett négy szólista – Szutrély Katalin, Bárány Péter, Komáromi Márton és Najbauer Lóránt – működött közre. Szintén elérhető lesz a médiazárban a világhírű hegedűművésznek, Maxim Vengerovnak a MÁV Szimfonikus Zenekarral adott koncertje, amelyen a hegedűverseny-irodalom egyik legkedveltebb darabját adta elő.

A könnyedebb műfajok kedvelőinek az egykor Prince turnézenekarát erősítő basszusgitáros, Ida Nielsen 2019-es koncertje lesz elérhető. Szintén Prince-hez köthető Judith Hill, akinek első lemezének producere a néhai amerikai zseni volt. Az énekesnő, aki szintén 2019-ben adott nagy sikerű koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, olyan világsztárok lemezein működött közre korábban, mint Elton John, Anastacia, Robbie Williams vagy Rod Stewart. Felszabadult hangulatú estét garantál a László Attila által vezetett nagyzenekar, a Senior Big Band Nagy-Zene-Kari című műsora, amelyben dzsesszes és szvinges dalok hangzanak el Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Szolnoki Péter vendégszereplésével.

A Müpa digitális médiatárában szerepel az évad együttesének választott Győri Balett rövid etűdökből felépülő, Wagner és Liszt zenéjére koreografált, PianoPlays című előadása is, amelyből a szerelem különböző arcai ismerhetők meg. A Magyar Állami Népi Együttes Liszt-mozaikok címet viselő tánckoncertje pedig a zeneszerző-géniusz szellemét idézi.

A Müpa digitális médiatára ezen a helyen érhető el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top