Tűnődések 13. – Merkel megy, Bach marad
Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó, gondolkodó, és kalkuláló ember tűnődései arról, hová tart századunk, mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk el, és hány cukorral igyuk a reggeli kávét. Filozofikus szemlélődés a kultúra, a gazdaság, a zoknik, a tőzsdék, a kávéscsészék, no és nem utolsósorban a könyvespolcok világából. Eheti téma: Merkel megy, Bach marad.
Tizenhat év kormányzás után távozott hivatalából Európa erős asszonya, a kontinens Muttija, és mint egy kantáta végén, elhallgat a zenekar és utána csak a csönd marad. Krasznahorkai László különös figurája, Florian Herscht nem csak egy szirti sassal ápolt különös barátságot, hanem bizalmát teljes egészében Angela Merkelbe vetette. Leveleket írt a kancellár asszonynak, súlyos problémákra hívta fel a figyelmét, és várta, hogy jöjjön Kánába. Mi lesz most így a távozása után? Florian kiben és miben bízhat? Ami a reményre mégis okot adhat, hogy Merkel elment, de Bach maradt.
Florian Herscht a Berlinbe küldött levelek megírása mellett ugyanis egyre jobban elmerült Johann Sebastian Bach muzsikájában. Lépésről lépésre fedezte fel a nagy zeneszerző csodálatos műveit, így aztán a Merkel asszony távozásával fellépő űrt, lehet hogy Bach kantátái fogják nála kitölteni. Bizony, érdemes néha tényleg megállni, a hétköznapokon és az európai politikán túl pedig a fülünket valami sokkal magasztosabbra tapasztani. Figyelni, hallgatózni, Bach mester muzsikájára ráhangolódni.
Így tettek többen is, akik jópár évtizeddel ezelőtt Mihály András tanár úr segítségével próbáltak a Magyar TV stúdiójában Bach zenéjének mélységéig eljutni. A klasszikus zene szépségeit együtt fedezték fel a stúdióban a résztvevők, és az otthonaikban a televízió készülékek előtt ülők. Pedig hát azokban az évtizedekben is annyi bosszankodást kínáltak a hétköznapok, hogy Florian Herschthez hasonlóan lehetett volna leveleket is küldözgetni Berlinbe. Ráadásul az európai politika is ott volt a maga fejtörő feladványaival együtt, ennek ellenére mégis voltak olyanok, akik az aktualitások mellett inkább az időtlenség örökérvényűségét választották Mihály András előadásai által a klasszikus zenék mezején. Hiszen Bach örök.
A 20. század magyar klasszikus zenei életének egyik kimagasló alakja volt Mihály András. Tanár, zeneszerző, karmester, számos díj és elismerés kitüntetettje. Szerteágazó tevékenységének szerencsére nyomai is maradtak a modern technikának köszönhetően, így ma már vissza tudjuk nézni a több évtizeddel ezelőtti felvételeket. A Magyar Televízió egyik műsorában Bach 8. kantátáján keresztül próbálja bevezetni a nézőket a klasszikus zene szépségébe és mélységeibe, Johann Sebastian Bach örökérvényű alkotásaiba:
„A dallam az igazi valóság”
Mihály András a felemelő dallamok között gondolatait is megosztja a résztvevőkkel és a nézőkkel:
„Vajon azok a kereskedők és kézművesek, akik a Tamás templom hajóját megtöltötték Bach idejében, tényleg hittek abban, hogy az élet ilyen igazságosan van elosztva eföldi szenvedésekre, és túlvilági gyönyörűségekre? Vajon a haláluk órájában meg tudták fogni azoknak az angyaloknak a kezét, akiknek a táncát Bach olyan földöntúli szépségűvé írta? Ki tudja? Nem is fontos. A nagy művészetnek nem az a feladata, hogy helyettünk megoldja dolgainkat. Arra való, hogy úgy eltöltsön minket szépséggel, hogy jusson abból legnagyobb örömünk percére, és legkeserűbb óránkra is. Ezért nem veszít Bach művészete, vagy ez a kantáta semmit erejéből, meggyőző voltából idők és világnézetek változásával. Ezért jelenthet ugyanannyit annak a számára, aki úgy gondolja, hogy Krisztus várja a túlvilágon, és annak a számára, aki csak egyszerűen a semmibe készül. Az angyal lehet igaz, lehet csak álom. A dallam az igazi valóság.”
Ha Florian Herscht találkozna Mihály András e nagyszerű felvételével, szerintem teljes odaadással hallgatná:
https://www.youtube.com/watch?v=Hw6v1mgwBJ8
Mi a titka Bachnak?
Mi az a varázslat, ami évszázadokon átívelően újabb és újabb generációkat megérint? Nem tudom. Mintha Bach a legfelső szférákból hozna el számunkra némi kóstolót. Zenéjének derűje, tisztasága és emelkedettsége olyan kifinomult örömet és szépséget ad a létezésünknek, ami valamifajta betetőzése lehet a teremtésnek. Bach hallgatása közben sokszor felmerül bennem, hogy lehet-e még ennél is szebbet alkotni? Van-e tovább? Magasan van a mérce bizony, kétségtelen, ezen a szépségen túl, talán már nem is áll módunkban eljutni ebben az emberi formában. Talán Bach zenéjével tényleg elértünk a csúcsra.
Hálaadás Istennek
De tényleg, mi a titka Bachnak? Sokan próbálják ezt megfejteni, ám még többen vannak, akik „csak” gyönyörködnek műveiben. Jól teszik. Az is elég. Florian Herscht is a maga egyszerűségében próbálta átadni magát Bach nagyszerű zenéjének. Mihály András után a következő generáció sem adja fel a Bachon való töprengés nemes munkáját, hiszen amikor Mácsai János zenetörténészt kérdezték egy hosszabb interjúban Florian Herschtről, és magáról Bachról, akkor így fogalmazott:
„Az a funkció, amit Bach a zenének szánt, az tulajdonképpen több szinten értelmezhető. A legtranszcendensebb szint az az, amit a kottái végére rendszeresen odaírt: soli deo gratia. Tehát, hálaadás Istennek. És amit többször is hallunk tőle, meg a róla szóló nekrológban a fia is megfogalmaz, hogy az ő szándéka az tulajdonképpen a hangok által, a hangok legmívesebb kidolgozása, legmagasabb mesterségbeli megmutatása által Isten dicsőségének hirdetése.
Egyáltalán nem arról volt szó, legalábbis ezen a szinten, hogy ő sikerre számot tartó zeneműveket akart komponálni, azért hogy tapsoljanak és hogy utána jöjjön a jogdíj. Ez nem volt mellékes számára természetesen, hiszen professzionális muzsikusról volt szó, de az igazi mély cél, az nem az ő saját érzelmeinek a kifejezése, és az önmegmutatás volt, mint egy későbbi nemzedéknek, vagy egy száz évvel későbbi generációnak, mondjuk Beethoventől kezdve, hanem Isten szolgálata a legmagasabb tudás segítségével, ami elérhető ezen a földön.”
Változnak az évszakok, a technológia, és változik a politika. Sok minden átalakul körülöttünk, pláne ebben a gyorsuló modern világban, ám úgy tűnik, hogy mégiscsak van pár dolog, ami az évszázadokon is túlmutat, és ami az állandóságot képviseli. Minden kor felfedezi ezeket önmagának, elámulnak a nagyszerűségétől és a szépségétől. Szinte már természetfeletti, ahogy a mesteri alkotások újabb és újabb generációkat kísérnek el a szülőszobától a temetőig, és talán még azon túl is. Bach örök. Soli Deo Gloria.
Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
