kovári györgy hepehupák IAT
+ Irodalom

Nem szabadalmaztatták a fingást hangtalanná tevő szirupot

Kovári György kötetében sok őrült találmányról szó esik, de a Hepehupák ennél sokkal többről szól: a magyar abszurd előző felvonásáról.

Keresés a weben

Kovári György: Hepehupák / a szocializmus diszkrét bájaI.A.T. Kiadó, 2021 – 428 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5068-71-3

Ahogy időben távolodik, úgy lesz egyre sematikusabb a „létező szocializmusról” bennünk élő kép. Pedig jó lenne nem elfelejteni, hogy milyen volt a világunk. Egyrészt nagyon más, másrészt viszont nagyon-nagyon ismerős. Kovári György történetei egy régebbi „Abszurdisztán” bájait és árnyait idézik.

Furcsa, talán rendetlen(*), de elbűvölő

könyv állt össze Kovári György önéletrajzi jellegű írásaiból, melyek – a kötet szerkesztésénél figyelembe nem vett időrendben szemlélve – a második világháború végnapjaitól a rendszerváltás utánig vezetik az olvasót. Jól megformált, gyakorlatban kipróbált történetnek tűnnek, olyanoknak, melyekkel a szerző gyakran szórakoztathatta az őt körülvevőket. Érdemes volt lejegyezni és kiadni, hiszen a mesélő is csak halandó ember, s ha ő nem lesz, ezek a sztorik is elenyésznének, a semmibe hullanának.

Pedig kár lenne értük,

mert Kovári György jól látta, és jól láttatja, az, ami a magunk mögött hagyott évszázadban történt. Ráadásul a sok szempontból tragikus, esetenként tragikomikus, máskor valóban vidám történeteket képes szórakoztató formában az olvasók elé tárni. Kovári érezhetően tisztában van azzal, hogy a nagy és pátoszos kijelentések csak a legritkábban lehetnek érvényesek. Sokkal többet ér az emberléptékű és szubjektív benyomásokból építkező életigenlés, mint a múlton való borongás.

A háború utáni szegénységről

szóló történeteiben sok mára már idős ember közös tapasztalata csendül vissza. A gyerekként gyűjtött éleslőszerektől a takarmányrépából főzött főzelékig sok olyasmit fésült egybe, ami annak a generációnak máig ható tapasztalata. Ilyen körülmények közül nekiindulva az életnek – megemlékezve a háborús gyerekjátékok halálos áldoztairól is – érthetővé válik, hogy „annak a generációnak”, másfajta alaptapasztalásból indulva egészen másmilyen értékrendje volt/lehetett. Talán egészségesebb. Talán…

Kovári az ’56-os események idején volt egyetemista,

ezek a történetei a forradalom és az azt követő megtorlásokat hozzák személyes közelségbe, s távlatot teremtve megmutatják, miként hatottak az események a további életutakra. De a konkrét eseményeknél is fontosabb, hogy – ha érthetővé nem is, de – átérezhetővé válik a légkör, a hangulat. Az a hangulat, ami akkor volt, és nem azt, amivé a hivatalos történelem magasztosítja a történelmet.

„Ne kezdjék valami pesti tervezőirodában vagy kutatóintézetben, menjenek vidékre, ki a szabadba, szagoljanak nyers betont, élvezzék a frissen fűrészelt deszkák és gerendák illatát.
Ismerjék meg a kubikosok izzadtságszagát!
Szerezzenek tapasztalatot az anyagok viselkedéséről…”

– ilyen és hasonló tanácsokkal indult el pályáján a kötet szerzője, mikor ’59-ben megkapta a diplomáját. S úgy alakultak ügyei, hogy az ezt követő néhány évet a szocialista építőipar aktív tanulmányozásával tölthette. Mélyről, közelről és belülről megismerhette a szocialista tervgazdálkodást és a hatalommal párosuló szakértelemhiányt is. (Nyilván akkor még nem gondolt arra – bár vigaszt nyújthatott volna –, hogy ezek az évek a XXI. századból visszatekintve már témagyűjtésnek számítanak.)

Az építőiparból kiszabadult Kovári György pályája a

Szabadalmi Hivatalnál folytatódott,

legizgalmasabb, legabszurdabb és legszórakoztatóbb történetei is életének ehhez a korszakához köthetők. S bár az élet nyilván nem csak ebből állt, de csak úgy sorjáznak számolatlanul az őrült feltalálók és a még őrültebb elvetélt találmányok. Az emberi szellem – rendszerektől függetlenül – képes olyan zsákutcákba vezetni önmagát, ahonnan nem nagyon van/lehet kiutat találni. A szabadalmi hivatal munkatársainak tevékenysége pedig az ilyen esetekben már-már a pszichiátriai terültére nyúlnak át. Kovári György kötetének legerősebb darabjai ezek a történetek…

…melyek között jó helyen vannak a rövid kis korfestő szösszenetek a korszakábrázolások:

„Mindenütt kellett lennie a rendszerhez hű személyzetisnek és párttitkárnak is, ezek is zömmel, ha nem kizárólag, korábban fizikai munkások voltak. Arra kellett vigyázniuk, hogy ne lopakodhassanak a diverzánsok, károkozók a vállalatokba, ne üthesse fel fejét a kishitűség, ne terjeszthesse az osztályellenség a rothadó kapitalizmus polgári eszméit. Idegenül mozogtak a sötét öltönyökben és fehér ingekben, a nyakkendő fojtogatta őket. Volt tekintélyük, de az gyakorlatilag kizárólag a félelmen alapult. Udvariasak voltunk, de kimértek, őszinte szót nem váltottunk velük, és ezt hamar megértették. Társtalanok voltak még akkor is […], ha a többi párttag azért néha beszélt hozzájuk. De valójában féltünk tőlük.”

A Hepehupák című kötetben a fent említetteken túl még több téma is helyet kapott, Kovári György sajátos történetszerkesztési módszereinek köszönhetően gyakran van a történetekbe beágyazva egy (vagy több) másik történet is. És, ha nem is kimondott formában, de burkoltan van ebben a kötetben óvás, aggodalom és figyelmeztetés is, ami a mai generációnak szól(hat).

(*) Kovári György kötete megérdemelt volna
egy figyelmesebb szerkesztőt és korrektort,
de így, apró döccenőivel együtt is élvezetes olvasmány.

Nem szabadalmaztatták a fingást hangtalanná tevő szirupot
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top