+ Film

Kerékgyártó Yvonne új filmjében 10 évvel korábbi önmagukat játsszák a színészek

Kerékgyártó Yvonne

Kerékgyártó Yvonne 2012-ben végzett az SzFE-n. 2011-12-ben a potsdami Filmuniversität Babelsberg Konrad Wolf hallgatója volt.

VÉGET ÉRT AZ EGYÜTT KEZDTÜK FORGATÁSA

Kerékgyártó Yvonne új filmje szórakoztató és elgondolkodtató „felnövés” történet

Egy londoni nappal nemrégiben fejeződött be a FOMO forgatókönyvírója, Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, az Együtt kezdtük forgatása. A 35 napos időszakban a stáb dolgozott Budapesten, a Balatonnál és legutóbb a brit fővárosban. Az Együtt kezdtük – melyben kilenc fiatal találkozik újra, tíz évvel az érettségi után – egy generációs film, sok bulival, zenével, kérdéssel és érzéssel. A könnyed, mégis elgondolkodtató alkotás kilenc főiskolás tehetségnek adja az első bemutatkozás lehetőségét, de olyan ismert színészeket is láthatunk majd a filmvásznon, mint Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Szabó Simon, Zsurzs Kati és Szacsvay László. A Nemzeti Filmintézet Zrt. támogatásával készült film a tervek szerint 2022. nyarán kerül a magyar mozikba.

MARCI és a 12.c osztály többi tagja, FRANCISKA, JULI, RENÁTÓ, ÁDI, GIGI, NÓRI, BENETT, GERI 2011-ben ballagtak el a gimnáziumból. Az érettségi bankettet követően mindenki elindul a saját útján és csak tíz évvel később találkoznak újra. Az együtt töltött idő hatására mérlegre teszik a kamaszkorukban hozott döntéseiket. Sőt, van olyan szereplő, akinek az életét változtatja meg a találkozás! Az Együtt kezdtük egy „felnövés” történet, mely azt is megmutatja, hogy a közösség megtartó erő lehet.

„Nagyon örülünk, hogy a világjárvány ellenére le tudtuk forgatni a filmünket nagyszerű színészeinkkel és kiváló szakember gárdánkkal. Örök élmény marad mindannyiunk számára FFP2 maszkban forgatni a 40 fokos hőségben, vagy téli kabátban az augusztusi orkán erejű szélben az éjszakai 4 fokban. 🙂 Igazi csapatmunka volt ez a 35 napos „közös utazás” és hálás vagyok, hogy mindenki szívvel-lélekkel csinálta végig. Újabb izgalmas szakaszba érkezett a filmünk, jelenleg gőzerővel folyik már az utómunka. Reméljük, hogy a nézők is minél előbb megismerhetik kilenc tehetséges fiatal színészünket, akik alig várják, hogy bemutatkozhassanak a nagyközönségnek.”

– nyilatkozta Romwalter Judit, a film egyik producere.

Kerékgyártó Yvonne rendező elmondta:

„A filmünk 2021-ben és 2011-ben játszódik, ezért a színészek saját karakterük tíz évvel fiatalabb énjét is megformálták. Nagy örömömre maximálisan kihasználták ezt a játék lehetőséget, az átalakulásukat profi szakembergárda segítette és az eredmény magáért beszél. Ezeknek a jeleneteknek a forgatásánál mindannyian úgy éreztük, hogy a saját gimnáziumunkba csöppenünk vissza. Duszka Péter Gábor vágóval azon dolgozunk, hogy a nézők számára is igazi élmény legyen a film és ehhez szerencsére gazdag anyag áll a rendelkezésünkre.”

Kerékgyártó Yvonne 2012-ben végzett az SzFE-n. 2011-12-ben a potsdami Filmuniversität Babelsberg Konrad Wolf hallgatója volt. Első nagyjátékfilmje, a Free Entry rendezői különdíjat nyert az SXSW filmfesztiválon. 2020-ban Magyar Filmdíjra jelölték a Hartung Attilával közösen írt FOMO – Megosztod, és uralkodsz forgatókönyvéért. Az Együtt kezdtük az egyetlen Szigetfilm, a Free Entry után a második nagyjátékfilmje.

A filmet Szentgyörgyi Bálint, Boros O. István és Maruszki Balázs társ-író forgatókönyve alapján Kerékgyártó Yvonne rendezi. A film producerei Romwalter Judit és Pék Csaba. Az operatőr Babos Tamás, a vágó Duszka Péter, a látványtervező Valcz Gábor.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top