+ Színház

Elhunyt Csűrös Karola

Csűrös Karola

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött.

Nyolcvanötéves korában szerdán elhunyt Csűrös Karola színművész, érdemes művész – tudatta a színház.

Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Alakításaira az alapos kidolgozottság jellemző.

Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz.

„Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba”

– olvasható a színház közleményében.

Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

Több filmben és tévéjátékban szerepelt. 1987-99 között állandó szereplője volt a Szomszédok, majd 2004-2009-ben az Életképek című teleregénynek.

Férje, Horváth Ádám rendező teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű.

„Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus”

– áll a közleményben.

Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2006-ban érdemes művész kitüntetésben részesült művészi alázattal és odaadással megformált színpadi szerepeiért, a közönség szeretete által kísért film- és televíziós alakításaiért.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top