+ Zene

Klukon Edit és Ránki Dezső félezerszer játszott négykezest

klukon edit

Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestjén Liszt Ferenc műveiből hallhat válogatást a közönség a szerző négykezes átdolgozásában.

Klukon Edit és Ránki Dezső négykezes zongoraestjével zárul november 24-én az idei MVM Koncertek – A Zongora-sorozat a budapesti Müpában.

Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestjén Liszt Ferenc műveiből hallhat válogatást a közönség a szerző által készített négykezes átdolgozásban. A koncerten a Hősi sirató, a Tasso, az Orpheus és Az ideálok szimfonikus költeményei is megszólalnak.

A zongoraművész házaspár az októberi Liszt ünnepen eljátszotta a szerző összes szimfonikus költeményét két este alatt összesen négy órában. Akkor a helyszínnek is különös jelentősége volt, hiszen a művek Liszt egykori otthonában szólaltak meg a Régi Zeneakadémia épületében, a helyszín méreteiből adódóan szűk körben. Pár héttel ezelőtt Bayreuth-ban mutattak be egyestés programot a szimfonikus költeményekből. Így alakult ki a két művész előadásában a műsor, amely az MVM Koncertek – A Zongora sorozat kiemelt záróestjén a Müpában is elhangzik.

Két kerek évforduló is kapcsolódik a koncerthez: Ránki Dezső idén ünnepelte 70. születésnapját, Liszt pedig éppen kétszáztíz évvel ezelőtt született.

„Néhány évvel korábbi előhang után 1985-ben kezdtünk együtt koncertezni, már első alkalommal is Liszt-művet, a Mazeppa négykezes változatát játszottuk Lukin László tanár úr felkérésére. Azóta immár félezerszer léptünk fel közösen, a rengeteg itthoni koncert mellett Európa legtöbb országában, Amerikában és Japánban”

– idézte a közlemény Ránki Dezső szavait.

Hozzátette, hogy Liszt zenéje és személyisége mindig közel állt a szívükhöz, művei közös zenélésük egyik alappillérét alkotják.

„A Via Crucis – melyet főművei közé sorolunk – négykezes változatát 1986-ban, a Faust-szimfónia korábbi, a legutóbbi időkig csak kéziratban létező kétzongorás átdolgozását 1990-ben mi mutattuk be. Beethoven IX. szimfóniájának nagy műgonddal készített kétzongorás átiratát is rendszeresen játszottuk”

– fogalmazott.

A művész kiemelte, hogy kezdettől fogva műsoron tartanak néhányat a szimfonikus költeményekből négykezes változatban, de mostanában jutottak arra az elhatározásra, hogy mindet megtanulják.

„Liszt a zenekari változatok komponálásával egy időben készített kétzongorás kivonatokat, viszont évekkel, sok esetben 15-20 évvel később négykezes formába is öntötte őket rengeteg változtatással. Így igazi, csodálatos zongoraművek születtek. Hatalmas, örömteli és felemelő feladat ezeket a nagyközönség által jórészt ismeretlen változatokat eljátszani. Mindezt annak kapcsán is, hogy 2021-ben ünnepeljük Liszt Ferenc 210. születésnapját”

– hangsúlyozta Ránki Dezső.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top