Híres külföldi és magyar dalok feldolgozásai csendülnek fel új magyar fordításban Kollár-Klemencz László (ének, gitár), Dargay Marcell (zongora) és Farkas Róbert (hegedű, brácsa, harmonika, gitár, buzuki) Zabolátlan lovaim című lírai dalestjein. A formáció Jacques Brel, Yves Montand, Dalida, Vlagyimir Viszockij, Johnny Cash, Benjamin Clementine, Paolo Conte, Marlene Dietrich számai mellett Cseh Tamás és Kex-dalokat bújtatja új köntösbe. November 23-án a Müpában lépnek színpadra Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel, Kerekes Vicával és a Honvéd Férfikarral kiegészülve. Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettünk a koncert és a Zabolátlan lovaim kapcsán, és szóba került a húsz év után feloszló, búcsúturnézó Kistehén is.
– Honnan jött a Zabolátlan lovaim projekt ötlete?
Egy barátom felvetette, hogy indítsak egy sanzonestet, melyen melankolikus hangvételű, erősen érzelemdús dalokat adok elő. A formáció két éve indult. Az első lemezünk megjelenése után nem sokkal kitört a járvány, így nem tudta kinőni magát a produkció, nem tudtuk igazán megmutatni magunkat. A kevés koncert csak arra volt elég, hogy beérjenek a dalok és összecsiszolódjunk. Szeretnénk minél többször fellépni itthon is és külföldön is. Már vannak külföldi meghívásaink, jövőre pedig egy új lemez is tervben van.
Dargay Marcell, Farkas Róbert és Kollár-Klemencz László, a Zabolátlan lovaim – fotó: Révai Sára
– A 23-ai koncerten a szokásos felállás mellett több vendégelőadó is színpadra lép a Müpában. Hogyan tudják kiegészíteni az együttest?
Kerekes Vica a Zabolátlan lovaim két korábbi klipjében is szerepelt. Adta magát a lehetőség, hogy a müpás koncerten ő is csatlakozzon hozzánk, hiszen a Zabolátlan lovaim estekben erősen megjelenik a nő-férfi kapcsolat témája. Razvaljajeva Anasztázia is ott lesz a színpadon. A hárfa világa jól passzol az est hangulatához, időtlenné teszi a dalokat. A hárfakísérettel a dalok teljesen más kontextusba kerülhetnek. Gondolkoztunk egy plusz női énekhangban is, de rájöttünk, hogy megbontaná a koncert szuggesztív hangulatát. Ehelyett inkább meg akartuk erősíteni a személyes hangvételű éneket, ezért döntöttünk a Honvéd Férfikar mellet.
– Hogyan zajlanak a próbák a koncert dátumához közeledve?
Ez a hét nagyon sűrű. Most is egy próbáról jöttem, amin dolgoztunk az eddigi dalokon, illetve gondoljuk újra azokat, amikben a vendégelőadók is közreműködnek majd. A hét második felében már a kórussal próbálunk, a hétvégén pedig Anasztázia is csatlakozik hozzánk.
– Több formációban is szerepelsz. Milyen kihívásokat nyújt ezekhez képest a Zabolátlan lovaim?
Mindig is fontosnak tartottam, hogy a régi zenei értékeket tiszteletben tartva, de közben progresszív hozzáállással nyúljak dalokhoz. A Zabolátlan lovaimban ez abszolút érvényesül, de ebben nagy szerepe van Dargay Marcellnek és Farkas Róbertnek is, akiknek zenei látásmódja és progresszív szemlélete éppúgy tetten érhető a zenénkben. Repertoárunkban számos átdolgozott dal található, mégis többek egyszerű feldolgozásoknál, mert mindig valami újat hozunk létre, miközben megtartjuk az eredeti számokra jellemző erős értékeket, és megpróbálunk hozzáadni újabb rétegeket. A dalszövegek újrafordításánál is ezt az elvet követjük. Bár sok dalnak már korábban is jelent meg magyar fordítása, az átdolgozásainkkal igyekszünk közelebb hozni őket a mai emberhez.
fotó: Révai Sára
– A számok között Kex- és Cseh Tamás-dalok is megtalálhatóak a repertoárotokban. Mennyire nehéz újragondolni egy olyan, kultikussá vált magyar előadó dalait, mint Cseh Tamás?
Nem érzem nehéznek. Cseh Tamás dalai olyan hullámon rezegnek, amivel mi magyarok könnyen tudunk azonosulni. Sokkal nehezebb dolgunk volt Johnny Cash számaival, aki óriási kedvencem, de ez önmagában kevés volt ahhoz, hogy könnyedén beemeljem a Zabolátlan lovaim műsorába. Sokáig kellett keresni azt a dalt, amit feldolgoztunk és betehettünk a repertoárba. Egy dolog, hogy miért rajong az ember, de fontos kérdés, hogy megfelelően hozzá tud-e nyúlni. A többi Johnny Cash-dalnál úgy éreztem, mintha egy amerikai kamionnal hajtanék át a Szabadság hídon.
– A Kistehénnel decemberben adjátok utolsó klubkoncerteteket, és mint már bejelentettétek, 2022-ben feloszlik a zenekar. „A műfajt, amit a pop-rock nyújt, kinőttem és kényelmetlenné vált” – mondtad nemrég egy interjúban. Mióta érzed ezt?
Pár éve kezdtem el érezni, hogy a pop-rockot kinőttem, de már több mint tíz éve elindultam azon a melankolikusabb zenei vonalon, aminek az első hozadéka volt az Ember a fán Kistehén lemez. Egymás után jöttek a lassabb, személyesebb, visszafogottabb hangvételű, szövegközpontú albumok, és egyre inkább éreztem, hogy ez a világ sokkal közelebb áll hozzám, mint a Kistehén harsány pop-rockos világa. Amikor megírtuk a Bocsánat című utolsó lemezünket, már tudtam, hogy nem szeretnék több hasonló zenét készíteni, mert ez már nem az a nyelv, amin igazán ki tudom fejezni magam.
– Sokan a Kistehénből ismertek meg, és régóta része az életednek az együttes. Nem fájt meghozni a döntést és kimondani, hogy ebben a formában vége a zenekarnak?
Az elmúlt években elindult a Zabolátlan lovaim és a Kollár Klemencz Kamarazenekar is, emellett egyre nagyobb szerepet kapott az életemben az irodalom. Egy ideje már nem helyeztem akkora hangsúlyt a Kistehénre, és ezt valószínűleg a zenekar is érezte. Ők is elkezdtek keresni más formációkat, ahol ki tudnak bontakozni. Nem mindenki értett egyet a feloszlással a Kistehénből. Volt, aki még folytatta volna, de végül elfogadták a döntést. Lehetett volna még folytatni. Adhattunk volna még évente húsz jó koncertet, de nem akarok olyan zenekart fenntartani, ami nem érett meg új lemezre, márpedig biztos voltam benne, hogy nem akarok új albumot írni. Nem szeretnék olyan zenész lenni, akinek volt egy fénykora, és abból csinál retrokoncertet. Elbúcsúzom a Kistehéntől és a pop-rocktól, de ugyanolyan aktív szeretnék lenni, mint korábban, csak már az olyan, klasszikusabb műfajú projektekben, amilyen a Zabolátlan lovaim vagy a Kamarazenekar.
