Tuomas Aivelo: Végtelen paraziták [Loputtomat loiset] – Typotex Kiadó, 2021 – fordította Bába Laura – 300 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4931-33-1
Létezik a kortárs ismeretterjesztő irodalomnak egy olyan formája, amit azért kell „kortárs” jelzővel illetnünk, mert korábban ilyesmi nem létezett. Legfontosabb jellemzője, hogy hallatlanul izgalmas, és nem csak azért, mert felnőttként kezeli az olvasót, hanem azért is, mert a könyvek szerzői – például kutatásaik, utazásaik és kalandjaik révén – maguk is szereplőivé válnak a megírt történetnek.
- Amikor a mai ember a neandervölgyivel párosodott…
- Mit ettél össze az elmúlt százmillió évben?!
- Hatdimenziós gólyát észleltek Kapolcs környékén…
- Az embereket felépítő molekulák és a molekulákat felépítő emberek…
- Miről beszélünk valójában, amikor a tudományról okoskodunk?
- Végre megértheted, miről beszélt Einstein valójában?
- Elhitették velünk, hogy a matek olyan, mint a száraz lószar!
- Nincs miért tapsikolni: egy gyorsan hanyatló világban élünk!
- Mihez kezdjünk ma egy középkori eretnekkel, pláne, ha nem volt eretnek?
- A melegek miatti isteni büntetés volt az olasz földrengés?!
- Miért úgy fekszik a halott Krisztus anyja ölében?
- Ez maga a Pokol! Hétszáz év alatt sem változott!
A Typotex Kiadó érzékenyen reagált erre a trendre, s igyekszik kielégíteni ezt a frissiben támadt olvasói igényt, melynek kockázatai és mellékhatásai ma még nem ismertek. Az utóbbi idők megjelenései közül ide sorolható – a teljesség igénye nélkül – Karin Bojs könyve a genetikáról, vagy például Stephen Le munkája a táplálkozásról, de ebbe a kategóriába tartozik Pintér Gergő „Új világok teremtése” című kötetét is.
„Tudósok mondják, hogy a Bolhát
Még Kisebb Bolhák kaszabolják,
Melyeket Még Kisebb sebez,
S ad infinitum így megy ez.
(Jonathan Swift / Orbán Ottó fordítása)
Az ismeretszerzés személyes ügy,
s a tudományos kutatásból eredeztethető tudás nem csak az adott tudományterület képviselői számára – hanem mindannyiunknak – fontos és birtokolható. Nagyjából ezt az üzenetet közvetítik ezek a szerzők úgy, hogy saját személyes példájukat (is) a könyv témájává teszik. Tuomas Aivelo finn ökológus és evolúcióbiológus is ezen az úton jár,
parazitákkal és paraziták parazitáival foglakozó könyve
letehetetlen. És nem csak azért, mert a mostani covidos időszakban minden érdekes lehet, ami fertőzéssel és fertőző betegségekkel foglakozik, hanem azért ahogyan ezt teszi. Olyan kérdéseket tárgyal, melyek tényleg érdekesek, izgalmasak, s melyek, ha nem is a fertőzésektől, de a – fertőzésekhez hasonlóan terjedő – álinformációktól megvédhetik az értő olvasót.
A könyv, bár az alapoktól indít,
de egyetlen pillanatra sem szájbarágós vagy didaktikus, úgy adagolja-csepegteti az érdekesnél érdekesebb információkat, hogy az olvasó maga hajszolja bele önmagát a kötet mélyébe. Ráadásul Tuomas Aivelo teszi mindezt úgy, hogy közben saját – első látásra kimondottan unalmasnak tűnő – kutatásainak izgalmát is megosztja az olvasóval.
Tuomas Aivelo egyik fő kutatási területe az egérmakik széklete körül forog
Ez elsőre sem nem túl izgalmas, sem nem túl gusztusos, de mégis, tudományos és személyes szemszögből rávilágítva a kérdéskörre – mert ezt teszi Tuomas Aivelo! – kiderül, hogy minden nehézségével és fáradalmával együtt ez egy hallatlan izgalmas meló… s talán hosszú távon a befektetett energia és úgy térül meg, hogy abból az ember(iség)nek is haszna lehet. A szarban turkálás nem „bullshit munka”! (A „Bullshit munkák” című könyvről ITT írtunk.)
Ez a könyv elsősorban az embert és az ember betegségeit tárgyalja,
de nem akar sem ijesztgetni, sem elrettenteni, sőt nem is orvosi-gyógyászati szempontok szerint vázolja a kérdést, hanem evolúcióbiológiai és ökológiai szempontokat helyez a középpontba. Tuomas Aivelo sokat foglalkozik a fajok közötti kölcsönhatásokkal, s nem hagyja levegőben a kérdéskört, példák sokaságával illusztrálja mondandóját.
Összefüggéseket mutat ki
a betegségek evolúciója és az emberi történelem között, hiszen nem csak az ember küzd a betegségek ellen, de a betegségek is megváltoztatják a kultúrát és civilizációt. Ennek mostanában tanúi lehetünk, de az összefüggések sokkal mélyebbek és összetettebbek, mint azt elsőre gondolnánk. Aztán, persze, amikor már összeáll a kép, akkor egészen feleslegesnek tűnő kutatásokról is kiderül, hogy „helyük van” a nagy kirakósban.
„Minél többet tudunk a fertőző betegségekről, annál jobban értjük, miként tesz ki bennünket jelenlegi életmódunk a betegségek állandó fenyegetésének. A fenntartható fejlődés fogalma a fertőző betegségekkel kapcsolatban is releváns. Először is, a betegségekkel összefüggő számos új probléma – például az állatról emberre terjedő betegségek, azaz a zoonózisok, mint az ebola vagy a rovarok által terjesztett olyan kórokozók, mint a Zika-vírus – a környezet változásai miatt feltehetően egyre gyakoribbá válik majd. Az erdőpusztulás növeli az ebolát okozó vírus esélyét, hogy átugorjon az emberre. Másodszor, a betegségek képesek immunissá válni a gyógyszerekre. Ez ellen semmit sem tehetünk, mert így működik az evolúció. Ezért észszerűen kell alkalmazni az orvosságokat, hogy a lehető legtovább hasznukat tudjuk venni. Harmadszor pedig az anyagi jóléttől az egy főre jutó lakótérig számos, az életminőségünket javító intézkedés véd minket a fertőző betegségektől. Az egészséges ember gátat vet a betegségek terjedésének, a bennünket körülvevő egészséges természet pedig elejét veszi a fajunkat veszélyeztető új betegségek kialakulásának.”
Ezt a bekezdést nem azért idéztem, mert annyira izgalmas – sokkal izgalmasabb dolgokról szól a könyv! – hanem azért, mert felvillantja, hogy az ismeretek mennyire szerteágazók, s az összefüggések mennyire mélyek és izgalmasak.
