+ Irodalom

Thomas Hardy hagyatékából óriási kiállítás nyílik

thomas Hardy

Thomas Hardy, az egyik legnagyobb megbecsülésnek örvendő brit regényíró és költő 1840-ben született Dorsetben.

Thomas Hardy c poetry foundation

Négy brit múzeum fogott össze, hogy bemutassa a Thomas Hardy angol költő és regényíró irodalmi munkásságához és személyes életéhez kapcsolódó, ritkán látható tárgyakat.

A Dorset Múzeum, a Poole Múzeum, a Salisbury Múzeum és a Wiltshire Múzeum célja, hogy az eddigi legnagyobb Hardy-gyűjteményt állítsák ki. A projekt kurátora, Harriet Still „lenyűgöző kincsesbányának” nevezte a kollekciót – idézte a BBC hírportálja.

A kiállítandó tárgyak között szerepel egy teáskanna, amely egykor Hardy nagymamájáé volt, és egy vázlat is, amelyet az író Wessex nevű kutyájának sírkövéhez készített.

A partnerséget alkotó Wessexi Múzeumok 5000 fontot (kétmillió forintot) akarnak összegyűjteni a tervek szerint nyáron nyíló kiállításra.

Hardyt Wessex tájai és az ott élő emberek is inspirálták, és szenvedélyesen foglalkozott olyan kérdésekkel, mint a nők egyenjogúsága, az állatok jóléte és az angol társadalmi rendszer igazságtalanságai.

Mint Still elmondta: olyan tárgyakat kutatott fel a múzeumok raktáraiban, amelyek rávilágítanak Hardy összetett személyiségére.

„Varázslatos felfedezőút volt, és csodálatos lesz megosztani ezt a lenyűgöző kincsestárat látogatóinkkal”

– fogalmazott.

Julian Fellowes, a Thomas Hardy Társaság elnöke, a népszerű Downton Abbey-tévésorozat alkotója kiemelte, hogy sok olyan tárgy került elő, amely évek óta a raktárakban porosodott.

„Ezek a személyes tárgyak segíthetnek abban, hogy Hardy íróként és magánemberként is közelebb kerülhessen a közönséghez”

– magyarázta.

Az egyik legnagyobb megbecsülésnek örvendő brit regényíró és költő 1840-ben született Dorsetben, és élete nagy részét ebben a megyében töltötte. 1928-ban, 87 éves korában halt meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top