+ Film

Téli álom: Lengyel sportoló és kínai zongorista lány szerelme

A Téli álom című film lengyel-magyar koprodukcióban készül. A Téli álom magyar producere Kmetty Orsi.

Kmetty Orsi, a magyar producer
Keresés a weben

Budapest ikonikus helyszínein forgatnak lengyel-magyar koprodukciót: a Téli álom című lengyel-magyar mozifilm egy lengyel sportoló és egy kínai zongorista lány Budapesten kibontakozó románcának története fővárosi helyszínekkel és Liszt-melódiákkal.

A Téli álom című lengyel-magyar koprodukcióban, Piotr Fiedziukiewicz rendezésében készülő mozifilm gyártására a Nemzeti Filmintézet 685 millió forint támogatást szavazott meg.

A Budapesten is játszódó romantikus film középpontjában egy sportoló küzdelmének bemutatása áll, aki sokszoros snowboard bajnokként lesérül mielőtt megvalósíthatná célját, hogy indulhasson a pekingi téli olimpián. Lábadozása során kénytelen újraértékelni az életét, és budapesti találkozása az ünnepelt kínai zongorista lánnyal, aki Liszt és Chopin rajongójaként épp a legnagyobb nemzetközi zongoraversenyre készül, mindkettőjük életében fordulatokat hoz. A Téli álom történetében két világ, az élsportolók és a klasszikus zenészek világa fonódik össze.

A romantikus mozifilmben Budapest legszebb látványosságai is szerepet kapnak, a tervek szerint a forgatási helyszínek között lesz az Andrássy út, a Dunapart, a Vigadó, a Zeneakadémia, a Várkert Bazár és a New York kávéház is. A film Budapest csodáit és Liszt egyedülálló zenéjét is széles közönséghez juttathatja el a nemzetközi forgalmazásnak köszönhetően.

Az alkotók a mozipremiert a pekingi téli olimpia idejére tervezik jövő év elejére. A budapesti forgatáson mintegy 70 magyar szakember vesz részt. A Téli álom magyar producere Kmetty Orsi.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top