+ Film

Gyógyszerkísérlet által létrejött időutazásról forgatott filmet Baranyi Benő

Befejeződött Baranyi Benő első mozifilmje, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című romantikus sci-fi forgatása – tájékoztatott a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden.

Az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készülő romantikus sci-fi egy vidéki iparvárosban zajló gyógyszerkísérlet körül bonyolódik, amelyben egy 18 éves fiú véletlenül szert tesz az időutazás képességére.

A 19 napos forgatás jelentős része rendhagyó módon a fővárostól távol, Dunaújvárosban és Komlón zajlott, majd a munkálatok utolsó szakaszában az alkotók Budapestre érkeztek, ahol egy látványos bulijelenettel zárták a film felvételeit. A Zanox műfaji alapokon nyugszik, ugyanakkor feszegeti is a határokat, hogy élvezetesen térjen el ezektől.

A Zanox operatőre Gajdics Dávid, vágója Kis André. A főszerepeket a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színművészeti szakán idén diplomázott Bálint Előd, valamint Erdős Lili, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója alakítja.

A további szerepekben többek között Hatházi András, Sólyom Katalin, Máhr Ágnes, Dráfi Mátyás, Vasvári Emese, Danis Lídia, Hozák Kevin, Radvánszki Ronett, Vilmányi Benett láthatóak. Kisebb szerepekben influenszerek is felbukkannak.

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások a Salamandra Film gyártásában, Romwalter Judit és a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készül, producerei Gyurin Zsuzsi és Molnár Dániel.

A film bemutatóját 2022-re tervezik az alkotók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top