+ Film

Valódi űrutazást tett a Star Trek tévésorozat Kirk kapitánya

Űrutazást tett szerdán William Shatner kanadai színész a Blue Origin űripari cég New Shepard nevű űrhajójával.

A 90 éves Shatner, akit sokan a Star Trek tudományos-fantasztikus tévésorozat Kirk kapitányaként ismernek, először járt az űrben a való életben, és ő lett a legidősebb ember, aki valaha űrrepülésen vett részt.

A mintegy 18 méter magas, teljesen automata New Shephard űrhajót a texasi Van Horntól 30 kilométerre lévő kilövőállomásról indították útnak négytagú legénységgel. A repülés alig több mint 10 percig tartott, a kapszula ejtőernyők segítségével tért vissza a texasi sivatagba.

Az űrhajó a Földtől 105 kilométeres magasságba jutott fel, így átlépte a világűr határát jelölő, nagyjából 100 kilométer magasságban lévő Kármán-vonalat. Az űrturisták 3-4 percig tapasztalhatták meg a súlytalanságot.

A kapszulában Chris Boshuizen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi mérnöke, Glen de Vries, a Medidata szoftvercég társalapítója és Audrey Powers, a Blue Origin küldetésekért és repülési műveletekért felelős alelnöke is helyet kapott.

Az utazást eredetileg hétfőre tervezték, a heves szél miatt azonban két nappal elhalasztották a fellövést.

Jeff Bezos milliárdos űripari vállalata, a Blue Origin turistáknak kínálja az űrutazás élményét. A cég közlése szerint már csaknem 100 millió dollárért adtak el jegyeket a fizető ügyfeleknek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top