+ Képzőművészet

Kondoroson helyezik örök nyugalomra a Mexikóban elhunyt képzőművészt

Kondoroson helyezik örök nyugalomra október 22-én Kepenyes Pál Kossuth-díjas szobrász- és ötvösművészt, 1956-os szabadságharcost, aki életének 95. évében Mexikóban halt meg – közölte Kondoros Város Önkormányzata szerdán.

A február 28-án Acapulcóban elhunyt képzőművész hamvait evangélikus szertartás szerint búcsúztatják 11 órakor a kondorosi temetőben.

A temetést követően a Kondorosi Művelődési Központban kiállítás nyílik Kepenyes Pál Kondoroson lévő műveiből és alkotásaiból.

Kepenyes Pál 1926-ban született Kondoroson. Budapesten előbb az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Ferenczy Béni volt a mestere, és ahonnan osztályidegenként eltávolították, majd 1950-ben koholt vádak alapján, fegyverrejtegetésért tíz évi börtönbüntetésre ítélték. Az 1956-os forradalom idején a márianosztrai lakosok szabadították ki.

Szabadulása után részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcban, végül november 21-én elhagyta az országot. Tanulmányait Párizsban fejezte be, 1956-58 között az Académie des Beaux-Arts hallgatója volt. Az 1960-as évek elején Mexikóba költözött, ott lett világhírű szobrászművész. Nemesfémből készített szobrokat expresszionista és szürrealista stílusban.

Először 1992-ben látogatott vissza Magyarországra. 1998-ban a Budapest Galériában rendezett egyéni kiállítást, 2017-ben Káosz címmel a Pesti Vigadóban volt tárlata. 2008-ban a budapesti OCTOGONart Galériában és a bécsi ENSZ-központban, 2009-ben Békéscsabán ékszereit és kisplasztikáit mutatta be.

Ékszereit aranyból, ezüstből, bronzból, vasból és drágakövekből készítette, és azokból a világ számos híressége – Liz Taylor, Arnold Schwarzenegger és Bill Gates mellett Richard Nixon volt amerikai elnök és Madonna is – vásárolt.

Munkássága elismeréseként 2020. március 15-én Kossuth-díjat kapott. Kepenyes Pált az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    Tessék! -már megint törlés lett a sorsom!
    -pedig megint a valóságot írtam…
    Zavart keltenék a fejekben? 1956 tragédiáját, gyászát, ugyan miért kell ünnepelnünk?
    A marasztaló kellemes dagonya érvényesül…

  2. Gyzoltan szerint:

    1956 legyen kinek ünnep, kinek gyász…
    Lehet ünnepelni halottainkat, a harcban elesetteket, a Kossuth-téren lemészároltakat, a kivégzetteket…
    Lehet ünnepelni az életerős magyar fiatalságunkat, kik százezer számra menekültek az országból, hogy további szabad teret adjanak a…
    Lehet ünnepelni a bekövetkezett, a magyarság gerincét törő halálos fenyegetettségű terrort, mely csak gerinctelen, megalkuvó túlélésre adott lehetőséget…
    -lehet ünnepelni a gyalázatot, melyet elszenvedtünk!
    Miért is?!

  3. Gyzoltan szerint:

    Miért is?!
    Na, ez az, ami miatt törlésre kerültem…
    De ez ne zavarjon senkit, ünnepeljetek, hisz ez a diktátum…
    -én meg gyertyát gyújtok magyarságunkért…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top