+ Színház

Döntött a közgyűlés a nyíregyházi színház igazgatói posztjáról

Újabb öt évre ismét Kirják Róbertet választották a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává – tájékoztatta a helyi közgyűlés döntéséről a teátrum a médiát.

Mint írták, a munkakör betöltésre augusztus elején hirdetett meg pályázatot Kovács Ferenc polgármester, Kirják Róbert pályamunkáját a kilenc tagból álló szakmai bizottság egyhangúlag támogatta.

Az intézményt fenntartó önkormányzat közgyűlése csütörtökön tárgyalta a benyújtott pályázatot és támogatta azt, így Kirják Róbert újabb öt évig, 2022. február 11-től 2027. február 10-ig láthatja el az ügyvezető igazgatói teendőket – olvasható a színház közleményében.

Kirják Róbert 2002-ben lett gazdasági igazgató a nyíregyházi színházban. 2010. december 1-jétől 2013. június 30-ig az ügyvezetői és a gazdasági igazgatói munkakört egyszerre töltötte be, majd a színház 2013. július 1-jei nonprofit kft.-vé alakulásától cégvezetőként tevékenykedett.

Kirják a 2015-ben megválasztott, de 2016. február 9-én indoklás nélkül felmentett Schlanger András színész-rendezőtől vette át ideiglenesen a nyírségi színház igazgatását; ezután megnyerte a posztra kiírt pályázatot is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top