+ Zene

Elhunyt Baksa-Soós János

73 éves korában elhunyt Baksa-Soós János zenész és képzőművész, a Kex zenekar egykori frontembere, írja a Magyar Narancs.

A budapesti születésű Baksa-Soós a ’60-as évek végén alapította a Kex együttest, amely mindössze 1969 és 1971 között volt aktív. A Kex ugyan mindössze egy kislemezt vett fel, illetve a rádió négy számukat, mégis komoly kultusza lett a zenekarnak a versfeldolgozásait és performatív fellépéseik miatt.

Aztán Baksa-Soós 1971-ben a hatóságok állandó zaklatásai miatt az NSZK-ba disszidált, és a tagok hiába próbálták egyben tartani az együttest, végül feloszlottak. Németországban grafikát, festészetet és szobrászatot tanult, majd 1978-ban Berlinben telepedett le.

A Kex története során megfordult a zenekar környékén többek között Hobo, Kisfaludy András, Babos Gyula, Somló Tamás, Závodi János, illetve Cseh Tamás első fellépése is egy Kex-koncert szünetében volt.

Baksa-Soósnak az elmúlt évtizedekben több kiállítása is volt Magyarországon, két éve pedig a Qualitons rockzenekar dolgozta fel az együttes életművét Kexek címmel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top