+ Irodalom

Ők kapják a Magyar Örökség-díjakat

Szombaton adják át a Magyar Örökség-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében Budapesten, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák.

Kitüntetésben részesül a Gállné Gróth Ilona által alapított Ringató módszer, amelyet az ünnepségen Solymosi Tari Emőke, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a Művészetelméleti Tagozat vezetője laudál – közölte Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke.

A díjat kiérdemlő Kovács Sándor és Pápai Ferenc kárpát-medencei honismereti munkásságát Vári Fábián László Kossuth-díjas kárpátaljai magyar költő, kritikus, etnográfus, műfordító, az MMA rendes tagja méltatja.

Elismerésben részesül Abrudbánya példaértékű küzdelme a magyarság megmaradásáért, amelyről Szőcs Gyula Kálmán szülész-nőgyógyász főorvos, igazságügyi orvosszakértő, az Abrudbányai Magyar Egyesület magyarországi képviselője mondja el értékelését.

Magyar Örökség-díjazott lett a Magyar Természettudományi Társulat, amelyet Kubassek János geográfus, világutazó, múzeumigazgató laudál, valamint A magyar festészet napja és Maria de Faykod (Fayköd Mária) hitet sugárzó szobrászművészete, amelyekről Garami Gréta művészettörténész mondja el gondolatait.

A díjban részesülő Gárdonyi Géza alkotóművészetét Cs. Varga István irodalomtörténész méltatja.     A pandémia miatt másfél évi szünet és hat elmaradt díjátadó után rendezik meg a 98. Magyar Örökség Díjátadó ünnepséget.

A hét díjazott közül Fayköd Máriának már szeptember 3-án átadták a kitüntetést a szülővárosában, Balatonfüreden egy kihelyezett átadó ünnepségen. Az esemény összekapcsolódott az alkotó Eucharisztika című szobrának felavatásával és megszentelésével.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Minden díjátadás, tekintve a lehetséges zsűri kirekesztő összetételét, kérdést generál;
    -ugyan magyar is van köztük?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top