+ Irodalom

50 ezer példányban adták ki a Pilinszky-bélyeget

Alkalmi bélyeget bocsájtott ki a Magyar Posta kedden Pilinszky János költő, író születésének 100. és halálának 40. évfordulója alkalmából, a Kertész Imre Intézet centenáriumi programsorozata részeként.

A negyven éve elhunyt és száz éve született Pilinszky János már életében legendának számított, de a 21. században is az ő szavaival fogalmazzuk meg kétségeinket, vágyainkat, szomorúságunkat – hangsúlyozta Schmidt Mária, a Kertész Imre Intézetet is fenntartó Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója az ünnepélyes keddi kibocsátáson.

József Attila mellett a fiatalság körében az egyik legnépszerűbb költőnek számít, verseskötetei újra és újra gazdára találnak, sorait házak és kocsmai wc-ék falára írják, egy-egy mondata kávéházakat ékesít – mondta a főigazgató, hozzátéve: Pilinszkyt olvasva ráébredtünk arra, hogy az embert a sebek teszik értékessé.

A költő huszonhat évesen egykötetes szerzőként kapott Baumgarten-díjat. „Ha csak az 1946-os Trapéz és korlát című könyve marad meg, akkor is beszélnünk kell róla” – hangsúlyozta Schmidt Mária, kiemelve: Pilinszky önmagához hűen élt, barátai – Nemes-Nagy Ágnestől, Kocsis Zoltánon át Törőcsik Mariig –  tisztában voltak Pilinszky spirituális, szikár, megfoghatatlan természetével.

A közalapítvány támogatásával forgalomba kerülő Pilinszky-bélyeg 50 ezer példányban jelenik meg, rajta Pilinszky János portréja szerepel, a hozzá tartozó borítékon és a bélyegen a „Minden tetőről látni a napot”-idézet olvasható – mondta Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója.

A bélyeg Takács Tamás Péter grafikusművész tervei alapján, Szebeni András fotóművész Pilinszky-portréjának felhasználásával készült – tette hozzá.

A Pilinszky-bélyeg csütörtöktől megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n.

Tallai Gábor, a Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány programigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években a közös munka eredményeként több bélyeg került forgalomba, köztük az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit, külön a cigány hőseit, és az első magyar szabadon választott kormány tagjait örökítették meg bélyegtömbön, de Trianonról is készült közös bélyeg.

A Kertész Imre Intézet Pilinszky János születésének 100. és halálának 40. évfordulója alkalmából, májusban indított féléves centenáriumi programsorozata november 27-ig egyebek között versmegzenésítési pályázattal, tematikus sétákkal, kiállításokkal, rendhagyó irodalomórákkal és a KultúrArc című beszélgetéssorozattal idézi meg a huszadik század egyik legjelentősebb költőjének életművét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top