+ Természet

1040 méter mélyen új kamrát fedeztek fel a barlangászok

Ezer méter mélyen fedeztek fel újabb barlangot szlovén barlangászok.

A Nyugat-Júlia-Alpokban, Szlovénia és Olaszország határán, a Kanin-hegység gleccserek által formált karsztterületén talált új barlang immár a tizedik Szlovéniában, amely ezer méter mélyen helyezkedik el – írta a helyi sajtó hétfőn.

Matic Di Batista, a ljubljanai barlangkutatók egyesületének elnöke elmondta: az Alvó dinoszaurusz-szakadék nevű barlangrendszerben újonnan felfedezett üreg a világ száz legmélyebb barlangjához tartozik.

A barlangászok 2007-ben kezdték el kutatni a szakadékot, de miután 300 méter mélységben nem találtak utat, felhagytak a kereséssel.

A fejlett világitástechnika azonban lehetővé tette, hogy tovább lépjenek, ez év elején a barlangászok elértek 730 méter mélybe.

A feltárás a múlt hétvégén folytatódott, miután felfedezték, hogy a barlang még mélyebbre nyúlik, és végül egy 1040 méter mélyen elhelyezkedő kamrához vezet.

A barlang körülbelül két kilométer hosszú. 350 méteres mélységtől kezdve nagy mennyiségű víz kísérte a felderítőket, amely többször eltűnt, majd lejjebb újra megjelent – írták jelentésükben a barlangkutatók.

Szlovénia meglehetősen gazdag karsztterületekben, és mintegy nyolcezer barlanggal rendelkezik. Közülük mindössze húszat látogathatnak a turisták, a két leghíresebb a Postojnai- és a Skocjani-barlang.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top