+ Történelem

Kétezer év után újra lesz lóverseny a római Circus Maximusban

fotó: AFP

Az ókor óta először rendeznek lóversenyt Róma szívében, a Circus Maximus hatalmas arénájában.

A hétvégén és szeptember 16-18. között tartják a világ legnevesebb díjugratóinak versenyét, a Global Champions Tourt.

„Kétezer év után térnek vissza a lovasok Circus Maximusba. Megtiszteltetésnek érezzük, hogy ezen a helyen rendezhetjük az eseményt. Nagy jelentőségű, hogy az arénában ilyen gyönyörű és rangos versenyt láthatunk vendégül”

– mondta Virginia Raggi polgármester az eseményt bemutató sajtótájékoztatón.

„Sokat dolgoztunk a műemlékvédelmi hatósággal együtt, hogy a versenyt az UNESCO-világörökség részének számító műemlékben rendezhessük”

– tette hozzá a La Repubblica szerint.

Róma polgármestere a lovassportok F1-ének nevezte a versenyt, amelyen 20 ország 101 sportolója és több mint 200 ló vesz részt. A nemzetközi versenysorozatot 2006 óta rendezik meg.

A Circus Maximus, Róma egyik legfontosabb történelmi helyszíne az ókorban akár 250 ezer embernek is helyet biztosított. A város polgárai itt szerettek leginkább kocsiversenyeket nézni.

Miután 1500 évvel ezelőtt a keleti gótok megszállták Rómát, hagyták, hogy az óriási építmény pusztulásnak induljon. Az utolsó kocsiversenyt 549-ben tartották. Már régóta nem számít fontos ókori műemléknek a Circus Maximus, hétvégén főleg a kocogók használják. Gyakran választják koncertek és tömegdemonstrációk színhelyéül.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top