+ Irodalom

Megírtad már a verset az áfonyáról, szerdán találkozom a bizottsággal? – Ron A. Kalman versei

fotó: dettre gábor

A város

Ron A. Kalman, 1956-ban, a magyar forradalom után Izraelbe menekült zsidó szülők gyerekeként született, Haifában. A költözködés – később az utazás – egész életére jellemző. Gyerekkorát Izraelben, Paizsban majd Boulder városában, Kolorádó államban töltötte. Később Bostonban telepedett le. Egyetemi évei után Görögországban, Párizsban és San Farancisco-ban töltött hosszabb időket. Számos versének helyszíne a felsoroltak egyike-másika. Az elmúlt éveket a Massachusetts állambeli Cambridge tudománnyal és művészetekkel teli városában töltötte. A Harvard és az MIT (Massachusetts Institute of Technology) világhírű egyetemek körül lévő intellektuális és művészi körök, a város egyéb bohém csoportjai és a költő erre az időszakra eső számos szerelme egyaránt alakította költészetét, melynek tematikus sokszínűsége a kor művészeti és politikai folyamataira adott erőteljes reflexióktól, egyfajta romantikus életérzés megfogalmazásán át személyes élete és társadalmaink egyre nyomasztóbb problémáira adott válaszokig terjed. Versei több nyelven, számos országban megjelentek. Magyar nyelven ez a válogatása az első.

Hogy megismerd a várost
végig kell gyalogold mondjuk
a Haight1 utcától az Északi Partig2
a Castro3-tól a Golden Gate4-ig
mintha más után se kajtatnál
a sok meredek utcán
csal a 19. századi katedrális5 és
a téren lehorgonyzott
Sun Yat sen6 szobor mögött
lemenő nap és az idő után.

 

A Szentivánéji álom

Charlotte és Dave a Riverside Színház7
lépcsőin ül, éjjel kettőkor,
várva, hogy Catherine befejezze csevegését
Martin-nal a rendezővel,
én meg egy autónak dőlve bámulom őket,
mikor Charlotte hirtelen elemeli fejét
Dave válláról, kikergeti szőke haját
álmos arcából és megszólal,
„Megírtad már a verset az
áfonyáról, szerdán találkozom
a bizottsággal?” „Szóval, eddig…”-
válaszolom „ami megvan,
az csak az első két sor…”

„Áfonya, egy igazi Amerikai,
a gyümölcsök jazz-e…”

„Ez jó…” – mondja Charlotte ásítva.
„Biztos vagyok benne, hogy be tudod fejezni.”
„Én nem vagyok ennyire biztos…” – válaszolom.
„De holnap szabad vagyok, nincs próba,
nincs meló. Hát megpróbálom.”
„Tényleg?” – mondja Charlotte és visszaengedi
fejét Davey vállára.
„Nagyszerű lenne. Komolyan, csodás lenne.”

 

Színészek

Előadás alatt, a zeneszobában ülünk,
a színpad mellett,
Popó, athéni tógájába tekeredve,
izzadságtól lucskos képpel
ráfolyik az élénk-piros kerevetre.
„Meddig kell még itt ülnöm?” –
kérdi. „Mi a végszavam egyáltalán…?”
„Olvasd ezt!” – mondom s a
verset átadom, mit
részben az áfonyáról írtam.
„Ez mi?” – kérdi.
„Csak akkor olvasom el, ha van benne szex.”
„Az nincs. Csak Charlotte.”
„Óh, Charlotte.” – mondja.
„Te verset írtál Charlotte-ról? Hát akkor…”
Kacsint majd figyelmesen elolvassa.
„Elég jó.” – mondja végül, aztán hozzáteszi
„Én történetesen a provolone8-t szeretem,
tudnál majd arról is írni egyet nekem?”

 

Színésznők

Most, hogy a darabnak vége,
rendszeresen úszok minden este,
csapódok faltól falig,
szisztematikusan mint
a hullámok,
de gondolatban újra
a színpadon vagyok, ott állok
a lámpák alatt Charlotte közelében
nézve az arcáról csorgó
izzadságot, s hallgatva hangját,
ahogy az ólálkodó
sötétségbe foszlik.
Válaszként egy-egy kuncogás
vagy nevetés hallatszik.
Amúgy a büfében lógunk,
Charlotte lábát egy széken
tartja, sáfrány-köntösét
combközépig húzza
s dohányzás közben újabb
meghallgatásairól fecseg:
film készül a „Salem-i boszorkányokból!9”.
Catherine mellett Christine ül
aki egyszer megmutatta a
sztepp számát, amivel esküvőkön virít
és mesélt a naplójáról,
amit Abigail10 nevében vagy egy évig írt
s most persze jó ómennek tart.
De hármójuk közül csak Charlotte-ot
választották Winona Ryder11 és
Daniel Day-Lewis12 mellé.
Közülünk legalább neki volt,
amire mindannyian vágytunk,
a finom sugárzás
ami, mint medence vizéről
elemelkedő köd-tüll,
könnyed fátyolként lengte körül.

Fordította Dettre Gábor


1 Az egykori kaliforniai pionír és bankár, Henry Haight (1820-1869) nevét viselő kocsmákkal, könyvesboltokkal is teli, bevásárló utca, ami a hippi korszak egyik központja volt.

2 San Francisco észak-keleti városrésze, a Kínai Város, a Bank Központ és az Orosz Hegy szomszédságában. A múltban is mint „Little Italy” működött és ez ma is így van, tele jórészt észak-olaszországi bevándorlóval, az ő boltjaikkal, éttermeikkel, kávéházaikkal.

3 A Castro kerület San Francisco egykori munkáskörnyéke, ma a meleg közösség világszerte ismert, bohém hangulatú központja. Nevét a mexikói José Castro-tól (1808-1860) kapta, aki az amerikai uralom elleni mexikói tiltakozás egyik vezetője volt.

4 A Joseph Strauss által 1917-ben tervezett, 1937-ben megnyílt híd a világ egyik legnagyobb függőhidja, s egyszersmind a világ egyik legismertebb, legtöbbet fényképezett építménye.

5 A neo-gótikus stílusban épült Saint Mary katedrálist, San Francisco u.n. Régi Katedrálisát 1854-ben szentelték fel és 1968-ban nyilvánították műemlékké.

6SunYat-sen (1866-1925), a híres kínai orvos, író és filozófus, a modern Kína, a Kínai Köztársaság megalapítója és első elnöke. Szobra, Beniamino Bufano acélból és gránitból készült alkotása San Francisco Saint Mary terén áll 1937 óta.

7 A boston-i „Riverside Theatre Works” a Hyde park közelében, a Logan Square-en található az egykori Francia Opera Ház épületében. Alapítója és vezetője több mint harminc éve Marietta Phinney. A 156 férőhelyes színházteremben, illetve a hozzá tartozó helyiségekben elsősorban fiataloknak szóló és zenés színházi előadásokat és színészképzést tartanak, illetve azokat igény szerint a közösség kulturális rendezvényei számára rendelkezésre bocsájtják.

8 Tehéntejből készített, forrázott, gyúrt füstölt sajt, melyet forrásban lévő vízbe merített sajtalvadékból készítenek, ezért nyúlós, gumiszerű lesz. Különféle formákba kötözve árulják. Fiatalon enyhe, több hónapos érleléssel pikáns.

9 A “Salem-I boszorkányok” Arthur Miller (1915 – 2005), Amerika egyik leismertebb 20. századi drámaírója egyik legtöbbet játszott műve. Az 1953-ban írt darab az 1692-93-as salem-i boszorkányper dramatizált, részben fikcióvá tett leírása. Angol címe „The Crucible (Az olvasztótégely)” gúnyos utalás az 50-es évek kommunizmustól és baloldaliságtól rettegő hivatalos amerikai álláspontjára, mely minden máshogy gondolkodót megkísérelt „beolvasztani”.

10  Abigail Williams a “Salem-I boszorkányok” egyik fő alakja. Korábban Elizabeth Proctor szolgálólánya, akit később – a gyanú miatt, hogy szeretője John Proctornak – asszonya eltávolít állásából. Bosszúból, nagybátyja pozícióját kihasználva Abigail a közösség ellen fordul, annak számos tagját boszorkánysággal vádolja, s Salem legbefolyásosabb emberévé válik. Végül nagybátyja vagyonát is ellopva elmenekül a faluból.

11 Winona Laura Horowitz (1971-), művésznevén Winona Ryder, amerikai színésznő. Sok díjat, köztük Golden Globe-ot is nyert, két ízben pedig Oscar Díjra jelölték. Ő alakította Abigail-t a „Salem-i boszorkányok” 1996-os filmváltozatában. Ismertségének sokat használt, hogy bolti lopás miatt egy ízben elfogták és elítélték.

12 Sir Daniel Michael Blake Day-Lewis (1957-) minden idők egyik legtehetségesebb színészének tartott, a férfiak között egyedüli háromszoros Oscar Díjas művész. Ő alakította John Proctort a „Salem-i boszorkányok” 1996-os filmváltozatában. Felesége Rebecca Miller, filmrendező, Arthur Miller lánya.

Ron A. Kalman további versei

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    “…világhírű egyetemek körül lévő intellektuális és művészi körök, a város egyéb bohém csoportjai…”
    Világpolgárok, paraziták.., kik rasszista alapon uralják a lehetőséget…
    Megítélés kérdése, léteznek kemény vélemények is;
    “Ha a zsidóságot az emberi kultúrához való viszonyában akarjuk megítélni, akkor, mint lényeges jellegzetességet mindig szem előtt kell tartanunk, hogy sohasem volt és ennek megfelelően ma sem létezik zsidó művészet.
    Mindenekelőtt minden művészet két királynője: az építészet és a zene, a zsidóságnak semmilyen eredetit nem köszönhet. Amit a művészet területén a zsidó létrehoz, az vagy torzítás, vagy pedig szellemi lopás. Eszerint tehát hiányoznak a zsidóknál az olyan tulajdonságok, amelyek az alkotó, s így kulturálisan igen tehetséges fajokat jellemzik.
    Az, hogy a zsidó mennyire csak utánzója, jobban mondva megrontója az átvett idegen kultúráknak, abból is következik, hogy leginkább annak a művészetnek a területén található, amely a jelek szerint a legkevésbé alapul saját kezdeményezésen: a színművészet terén. De ő maga valójában itt is csak a „szemfényvesztő”, jobban mondva az utánzó szerepét játssza, mert nála itt is hiányzik a valódi nagyság végső tulajdonsága; ő még itt sem a zseniális alakító, hanem az a felületes utánzó, akinek összes ripacskodása és trükkje sem képes elrejteni belső élettelenségét. Itt aztán a zsidó sajtó (értsd; média) segít rajta a legjóságosabb módon, ti. azzal, hogy minden, még oly közepes tehetségű kontárról, ha az illető éppen zsidó, olyan dicshimnuszt zeng, hogy a közönség végül valóban elhiszi, hogy művészt lát maga előtt, miközben csak egy szerencsétlen komédiásról van szó.
    Nem, a zsidóban nincs semmilyen kulturális alkotóerő, mert az idealizmus, ami nélkül az ember nem tud igazán magasra emelkedni, a zsidóból hiányzik, és mindig is hiányzott. Ebből fakad, hogy intellektusa sohasem lesz képes építeni, hanem csak rombolni, és esetleg ritkán a szenvedélyeket felizzítani. De akkor is csak ősi mintája lesz annak az „erőnek”, amely „folyvást a rosszat akarja, és folyvást a jót hozza létre”. Nem a zsidó révén halad az emberiség, hanem a zsidó ellenére.”
    Természetesen vitatható felvetések, a magam részéről a médiára tett kitételt igen találónak találom…
    A minta alapján nem érzem gazdagabbnak magam a magyar fordítással…

  2. Kéky Magnólia szerint:

    Hát ez korrekt, és precíz!

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top