+ Film

Az afgán művészek helyzete is téma lesz a szeptember elsején megnyíló Velencei Filmfesztiválon

fotó: VCG

A szeptember 1-jén megnyíló 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon panelbeszélgetést rendeznek az Afganisztánban jelenleg zajló válságról, különös tekintettel a filmkészítők és az afgán művészek helyzetére.

A filmfesztivál honlapján erről megjelent közlemény szerint a panelbeszélgetést szeptember 4-én tartják a Palazzo del Casinóban. A résztvevők között lesz a Kabulból kimenekített Sáhra Karimi afgán filmrendező, aki a közelmúltban a világ médiájának, kormányainak és humanitárius szervezeteinek szánt közleményében hívta fel a figyelmet az országában uralkodó állapotokra.

Az 1985-ben Teheránban született, afgán és szlovák állampolgárságú Karimi 2019 óta az Afganfilm nevű állami filmvállalat vezérigazgatója volt, az első és egyetlen nő Afganisztánban, aki filmművészeti doktorátust szerzett. Filmjei Afganisztánon kívül is jól ismertek.

A beszélgetés témája lesz a filmesek és általában az afgán művészek drámai helyzete, a humanitárius folyosók létrehozásának szükségessége és annak garantálása, hogy megkapják a politikai menekültstátuszt. Kitérnek majd a jövőjükkel kapcsolatos kérdésekre is.

Az eseményen ott lesz Sáhra Mani afgán dokumentumfilmrendező, valamint a tavaly a velencei filmfesztiválon indult szervezet, a veszélyben lévő filmesek nemzetközi koalíciójának (ICFR) képviseletében Vanja Kaludjercic, a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál művészeti igazgatója, Orwa Nyrabia, az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál művészeti igazgatója, valamint Mike Downey, az Európai Filmakadémia elnöke és Matthijs Wouter Knol, az Európai Filmakadémia főigazgatója.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top