+ Színház

A Tünet Együttes új előadása a művészeti határokat feszegeti

fotó forrása: a Tünet Együttes Facebook oldala

Az emberi hang és mozdulat kapcsolatát kutatja a Tünet Együttes Afterparty – egy fiktív törzs fiktív rituáléja című új előadása, amelyet szeptember 22-én és 23-án mutatnak be a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Karanténközösséget vállalva, a Tünet Együttes kísérleti évadának keretében készült az Afterparty című előadás, amelyben az emberi hang és mozdulat kapcsolatát kutatták. Az előadás célja, hogy felfedezzék, meddig tágítható az a határ, amelyet még zeneként lehet befogadni és hogy létrehozható-e olyan mű, amely táncelőadásként és zeneműként is értelmezhető.

 „Körülöttünk tombolt a vírus, az emberek a lakásukba zárkózva, mi meg szép lassan egy fiktív törzzsé váltunk, ahogy nap mint nap hang és mozdulat egymásra hatásával kísérleteztünk. Az előadás alapkövei azok a gyakorlatok, melyeket hónapokon keresztül rítusszerűen végeztünk. A hang és mozdulat felszabadítása egyszerre játék, pszichológiai és zenei/előadóművészeti kísérlet. A Tünetre mindig jellemző személyesség – bár az előadás egy nagyon intim, mégis univerzális történettel kezdődik – most elsősorban nem a szavakon, hanem eltemetett hangjainkon és önkéntelen mozdulatainkon keresztül jelenik meg”

– mondta Szabó Réka rendező.

A mozgásszínházként és zeneműként egyaránt értelmezhető előadás szereplői Dányi Viktória, Kelemen Patrik, Oláh Balázs, Szabó Veronika és Szász Dániel. A művészeti határokat feszegető kutatásban zenei trénerként és alkotótársként vett részt Harcsa Veronika jazzénekesnő – közölte a Tünet Együttes.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    „A Tünet Együttes új előadása a művészeti határokat feszegeti”
    Mindez a kortárs Trafóban…
    Vélem, tartok tőle, hogy az általuk értelmezett „művészeti határ” messze túl van, az értelmes emberek tűrőképességének határán…

  2. Gyzoltan szerint:

    A Trafót egyébként is a beteg emberek betegségtünetének vélem…
    -már a megalakulása is vitákat, megosztásokat eredményezett…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top