+ Zene

Elhunyt Brian Travers

Keresés a weben

Meghalt 62 éves korában Brian Travers, a UB40 brit reggae-zenekar alapítója, szaxofonosa, dalszerzője – írta a BBC hírportálja.

A banda Twitter-bejegyzése szerint Travers hosszú és hősies küzdelmet vívott a rákkal, vasárnap hunyt el családja körében. Két éve agydaganattal operálták, és a portál úgy tudja, idén újra megműtötték.

Travers szaxofonosként, szövegíróként és szervezőként is kulcsfontosságú tagja volt a zenekarnak, amelyet egy csapatnyi iskolatársával alapított az 1970-es évek végén. Nevüket a munkanélküli segélyért benyújtandó kérelem adatlapjáról (Unemployment Benefit Form 40) kölcsönözték.

“Mentünk segélyért, és valaki mondta az űrlap nevét, mi pedig mind azonnal tudtuk, hogy így fogjuk hívni a bandát”

– mesélte Travers a Telegraphnak 2010-ben.

A birminghami együttes első sikerét 1980-ban aratta a Food for Thought című számmal, amely a brit kislemez-sikerlista élére került. Ezt olyan slágerek követték, mint a Think It’s Going to Rain Today, a One in Ten vagy a Red Red Wine és az I Got You Babe feldolgozása.

A zenekar az egész világon, így az Egyesült Államokban is sikert aratott, a Red Red Wine és az (I Can’t Help) Falling in Love with You ott is listavezető lett. A világon mintegy 100 millió albumukat adták el.

Július elején Matt Doyle vette át a közelmúltban betegsége miatt visszavonult Duncan Campbell helyét az együttesben vezető énekesként.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top