+ Film

Tolvaly Ferenc kamerával járta be Szent Ignác útját

Szeptember 4-én vetítik először Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja című filmjét, melyet az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéjén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatnak az érdeklődők – közölték a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői.

A Szent Ignác – Camino Ignaciano című film forgatókönyve Tolvaly Ferenc El Camino 20 év múlva – Szent Ignác útja című regénytervezete alapján készült. A regény, melyben a szerző feldolgozza a forgatás alatt gyűjtött tapasztalatait, szeptember 2-án kerül a könyvesboltokba a Kortárs Kiadó gondozásában. A szerző a forgatókönyvet Balázs Zsuzsa újságíróval közösen írta.

A filmben szereplő négy fiatal zarándok lelkigyakorlatát az úton egy spanyol jezsuita lelki vezető, José Luis Iriberri SJ kíséri, aki egyben a nézők lélek-útikalauzává is válik. A zarándokok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és aki 500 évvel ezelőtt először tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó, 640 km-es  útját. A Szent Ignác útja egyaránt hordoz üzenetet az önmagukat keresőknek, a pszichológia iránt érdeklődőknek és mindazoknak, akik változtatni szeretnének életükön kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül.

A Szent Ignác útja – Camino Ignaciano operatőre Pataki Ádám (#Sohavégetnemérős, Nagykarácsony). A spanyol jezsuita lelki vezető, José Luis Iriberri SJ magyar hangja Hegedűs D. Géza. A zeneszerző Bencker László, aki dolgozott egyebek mellett Giorgio Moroder háromszoros Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas és négyszeres Grammy-díjas olasz zeneszerzővel, lemezlovassal, producerrel, a Munich Symphonic Sound Orchestrával, Placido Domingóval, a Wind együttessel, Jermaine Jacksonnal és Pia Zadorával.

Inigo López de Loyola, azaz Loyolai Ignác 1491-ben született Loyolában. A baszk-navarrai Foix Germána aragóniai királyné apródjaként, majd tisztjeként dicsőségről álmodozott. 1521 pünkösd vasárnapján Pamplona város védelme közepette egy ágyúgolyó eltalálta a lábát, ezt követően tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó zarándolatot. Az akkor már pappá szentelt Szent Ignác 1540. szeptember 27-én megalapította Jézus Társasága néven a jezsuita szerzetesrendet. Ma a világ 112 országában 16 000 jezsuita él.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, szeptember 9-től több fővárosi és vidéki moziban is megtekinthető lesz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top