A drót – Honvéd-Zete kosárlabda mérkőzés
A tavaszi kánikula ellenére 200 zalai döntött úgy, hogy elkíséri kedvenceit Budapestre, a nagy rangadóra. Folyik a bemelegítés, néhányan nyújtanak, az izgalom és a feszültség gyomorszorítóan növekszik. A játékvezetők régi harcostársaim, /Wedinger Dezső és Faidt Mihály / valamikor, nem régen még együtt fújtuk a sípot több tucat mérkőzésen, de változott a felállás, most a másik oldalon, a ZTE edzőjeként vagyok jelen.
Minden hátsó gondolat nélkül mosolyogva mondom nekik, hogy az egyik palánk felett felülről belóg egy vastag drót, nem lesz belőle baj? Ugyanolyan mosollyal válaszolnak, ne szórakozzak velük ilyen hülyeséggel. OK, mondom, csak úgy megjegyeztem.
Azt kell ehhez tudni, hogy a Honvéd csarnokban más sportágak is kaptak helyet, ezért a kosárlabdapalánkokat egy kötélrendszer engedte le a plafonról szükség esetén.
A meccs elindul, mindkét csapat jól játszik, az eredmény végig szoros, de ahogy a színházban is, ha valami van a színpadon, annak oka van, annak van feladata, szerepe, ha senki nem gondolkodik rajta, akkor is.
Az utolsó percben, mint ha dramaturg rendezte volna, Dobi Tóni, aki a zalaegerszegiek legjobb dobójátékosa, elindítja a labdát szokásos helyéről az újabb három pont reményében. A tömeg őrjöng, az eredmény állása egyenlő, ha bemegy, ami már komoly előny a győzelemhez. A labda szórakozik velünk, ráesik a gyűrű szélére, majd onnan nagyon magasra pattanva, hozzáér a címadó dróthoz, majd beesik a kosárba. Szurkolóink felugranak örömükben, de drót a győztes, a játékvezetők is jelzik, a kosár érvénytelen, mert hozzáért a dróthoz!
A vájt fülű szabályértőknek ez természetes, de ez a szint nem kötelező a nézőknek. Szidalmak, majdnem botrány, mindenkit csitítani kell, sajnos a bíróknak igaza van. Innen már természetes, nagyon kis különbséggel elveszítjük a mérkőzést, de a bírókat is nehéz megvédeni néhány felindultabb szurkoló haragjától. Csak magamban hálálkodom, de jó, Istenem, hogy nem tudnak a meccs előtti beszélgetésről.
