+ Film

Elhunyt Sugár András

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, 88 esztendős volt – tudatta a család hétfőn.

Pályáját 1957-ben – nemzetközi jogi diplomával – az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt.

1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot.

A Hétben – amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt -, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubcekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, majd a prágai tavasz kulcsszereplője volt.

Sugár Andrást, családja kérésére, szűk körben búcsúztatták.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    „Halottról jót, vagy semmit!” -tartja a mondás…
    Még a ma is aktív médiások-komédiások közt is felvetül az elvtelen szervilítás kérdése..,nemhogy egy gyalázatos rendszer futtatott, sokszor az ÁVO-hoz bekötött személyei esetében…
    Ez mellett is szívesen olvastam, hallgattam Sugár Andrást…
    S nem állom meg, hogy ne említsem a fúj-Népszabadság, fúj-újságírónőjét, Bossányi Katalint, kinek írásaiból sokat meríthettem, tanulhattam…
    Nyugodjanak békében!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top