+ Képzőművészet

Idén Pege Aladár özvegye kapja a Krisztina-díjat

Pege Ágnes és Pege Aladár

A díjazott PEGE ÁGNES, a világhírű magyar jazz zenész, a „nagybőgő Paganinije”, Pege Aladár özvegye.

„A férjem művészetére tettem föl az életemet.”

Pege Aladár (1939-2006) Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas nagybőgőművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori docensének özvegye, leánykori nevén Rejtő Ágnes, 1966-ban ismerte meg egy társaságban leendő férjét, aki akkor még a Zeneművészeti főiskola hallgatója volt. Az esküvőre három évvel később, a diplomaosztó ünnepség másnapján, 1969-ben került sor.

„Szerelem volt mindkettőnk részéről első látásra”

– emlékszik vissza a találkozásukra Ágnes, aki közös életük első percétől kezdve fontosnak tartotta, hogy férjének nyugodt és kiegyensúlyozott életteret biztosítson. Nem azért, mert ezt várta volna el tőle a művész, hanem azért, mert imádta a játékát, és már az esküvő előtti időszakban felismerte, hogy a tehetség és a szorgalom mellett egy biztos háttérre van szüksége a férjének ahhoz, hogy a zenére összpontosíthasson.

Ágnes fogtechnikusnak készült, de a házasságkötés után keveset dolgozott a szakmájában, hiszen férje számos külföldi meghívást kapott. Közös életük negyven éve alatt bejárták a világot, volt, hogy éveket töltöttek külföldön, és számukra evidens volt, hogy mindig együtt legyenek.

„Egyetlen percig, soha nem sajnáltam, hogy a férjem művészetére tettem föl az életem. Az együtt töltött évtizedek is úgy tűnnek, mintha egyetlen perc alatt repültek volna el. Utólag csak egyetlen dolgot bántunk meg, mégpedig azt, hogy amikor Ali külföldön dolgozott, nem maradtunk kint. De mindig siettünk haza.”

Pege Aladár 2006-ban bekövetkezett halála óta 15 év telt el. Ágnes azóta is úgy őrzi férje dolgozószobáját, ahogy életében volt, amelyben naponta sok-sok órán át gyakorolt. És itt születtek a szerzeményei, itt vannak a csodálatos hangszerei, a kották, a kottaállvány, rengeteg külföldi magazin, amelyek kritikákat, és koncertjeinek ajánlóit tartalmazzák, a pianino, amelyen komponált, az általa készített főiskolai tananyagok, és a falakon néhány közös fotó olyan világsztárokkal, mint például Al Jarreau, vagy Herbie Hancock. És itt van az esküvői fotójuk is, örök szerelmük jelképe, amelyet negyven együtt töltött boldog év követett.

A díjat Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész feleségének emlékére 2011-ben Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja alapította.

A díj Benedek György szobrászművész alkotása. A bronzplaketten Krisztina portréja látható, amelyet Gyémánt László festménye alapján készített.

A díjat azok kaphatják, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, kiváló művészi teljesítmények születhettek.

Gyémánt Krisztina, Gyémánt László festőművész felesége, 2011. február 12-én gyógyíthatatlan betegségben, 42 évesen hunyt el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top