+ Életmód

Vajon mik a 2021-es szezon legtrendibb táskaszínei?

Süt a nap, a 2021-es nyári szezon legmenőbb táskatrendjei már javában hódítanak, bárhova is lépünk. Mindenhol ott vannak, és az aktuális palettát uraló intenzív, élénk színek kavalkádja egyszerűen berobban a szemlélő szemébe, beleég a retinájába, a lelkébe hatol. Tudtad, hogy egy tónus viselése akár önkéntelenül is egy hatékony kommunikációs eszköz? És azt, hogy egy menő, gyönyörű árnyalatú válltáska a legtutibb eszköze annak, hogy komoly szintet emelj az outfiteden? Már csak azt kell górcső alá vennünk, hogy mik az idei évad legkelendőbb színei, tarts velünk!

Ütős pigmentek

Egy dolgot már az elején leszögezhetünk, a klasszikusnak tekinthető fekete és barna árnyalatok soha nem mennek ki a divatból, de az is tényként kezelhető, hogy a tavalyi év pasztelltónusait felváltották az élénk, pezsdítő, merész tendenciák. A lángoló pirostól a végtelenül romantikus lilán keresztül a sziporkázó rózsaszínig bármelyiket viseled is, azzal mindenképpen érdemes tisztában lenned, hogy melyik szín milyen hatást kelthet másokban tudat alatt.

Csábos vörös

Ha egy igazán ütős színre vágysz, a vörös egy olyan örök kedvenc, amivel lehetetlen mellényúlni. Használd nyugodtan fekete kézitáskád helyettesítésére, hogy feldobd a ruhád – hidd el, ezzel az árnyalattal sokat nem tévedhetsz. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a piros a tűz és a szerelem színe, kétségtelen, hogy ez az az árnyalat, ami leginkább felkelti a férfiak érdeklődését, de összekapcsolható az erővel, a bátorsággal és a szenvedéllyel is.

Mosolygós élénksárga

A sáfrány vidám tónusát a tervezők a kiegészítők szortimentjében is magukévá tették, amit mi egy cseppet sem bánunk. Ez a kedves meleg szín segíti a kellemes emlékek felelevenítését, és frissességet, örömöt, boldogságot szimbolizál.

Mandarin

A tavalyi szezon legfőbb újítása, a mandarin továbbra is erősen tartja a helyét a divatvilágban. Bár minden bizonnyal elég kacér, meg fogsz lepődni azon, milyen szolid és elegáns, ugyanakkor izgalmas megjelenést hozhatsz létre egy ilyen színű táska segítségével. Amit tudnod kell az általa keltett asszociációról, az az, hogy együttesen megtalálható benne a piros energiája és a sárga felhőtlensége, így lelkesedést, sikert és kreativitást fejez ki, finom, meleg érzést vált ki az emberekből.

Az 1990-es évek vakító rózsaszínje

Ha vizuális érdeklődésre vágysz, ez az a tónus, amit kötelezően ki kell próbálnod! Rendíthetetlenül a fiatalságra és a gyermeki ártatlanságra hajaz, emellett mégis a nőiességet és a romantikát jelképezi.

Nyári ragyogás

Ez a nyár most tényleg alkalmas arra, hogy kifejezd a stílusod a személyiséged fényében, és kedvedre ragyogj! Tűnj ki a tömegből a Quazi válltáska egyedülálló darabjaival, és láttasd önmagad a saját szabályaid szerint! Keverd össze a formákat, színeket és textúrákat, ahogy csak szeretnéd, és válogass a CCC kínálatából, ahol a gyönyörű forma- és eszméletlen színvilágon kívül fenomenális kedvezményeket és akciókat is bőségesen találsz. Az inspiráció és a stílus szabadságán kívül pedig a vásárlás neked szimpatikus verzióját is kiválaszthatod: személyesen az üzletekben, de akár online is megejtheted a beszerzést.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top