+ Képzőművészet

Gauguin, Miró, Chagall, Pissarro, Dalí, Renoir, Picasso képei kerültek dél-koreai gyűjteménybe

„Az évszázad adományát” kapta a Samsung néhai elnöke, Li Kunk Hi hagyatékából két dél-koreai múzeum – számolt be róla a CNN online kiadása.

Li Kun Hi hatalmas műkincsgyűjteménnyel rendelkezett, családja a halála után felmerült óriási adóbefizetési kötelezettség egy részét rendezte azzal, hogy a műgyűjtemény mintegy 23 ezer darabját adományozta a Koreai Nemzeti Múzeumnak és a koreai Modern és Kortárs Művészetek Nemzeti Múzeumának (MMCA).

A tavaly októberben, 78 évesen elhunyt Li Kun Hi a Forbes 2017-es becslése szerint mintegy 16 milliárd dolláros örökséget hagyott a családjára.

A Li Kun Hi-gyűjtemény első darabjaival két szerdán megnyílt szöuli kiállításon találkozhat a közönség. A kiállítások egy hónappal azt követően nyíltak meg, hogy az üzletember családja bejelentette az adományozást, amivel több mint 10,4 milliárd dollár örökösödési adótartozását igyekszik rendezni.

A gyűjteményben történelmi koreai alkotások, kortárs művészeti alkotások és olyan európai mesterek művei is szerepelnek, mint Pablo Picasso vagy Claude Monet. A külföldi alkotásokat jövőre mutatják be a dél-koreai közönségnek.

Sem Li családja, sem a múzeumok nem nyilatkoztak arról, hogy mekkora értéke van az adománynak.

A gyűjtemény darabjai között van Pierre-Auguste Renoir La Lecture című képe, amelyet az MMCA kapott mintegy 1500 további műalkotással együtt. A múzeum „az évszázad adományaként” értékelte a gesztust. Mint Park Mih Va, a múzeum vezető kurátora hangsúlyozta: a festményekből, grafikákból és szobrokból álló kollekció az eddigi legnagyobb adomány, amelyet az intézmény valaha kapott.

Az MMCA 119 olyan alkotást kapott, amelyet nyugati művészek, köztük Paul Gauguin, Pierre-Auguste Renoir, Camille Pissarro, Marc Chagall, Salvador Dalí és Joan Miró alkottak. Az adomány több mint 90 százaléka kortárs koreai művészek munkáiból áll.

A Koreai Nemzeti Múzeumban megtekinthető kincsek között több tucatnyi történelmi jelentőségű műkincs, mások mellett buddhista szobrok, ritka fametszetek és bronzkori agyagedények szerepelnek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top