+ Életmód

Másfél millió gyermek vesztette el legalább egyik szülőjét a járvány miatt

Világszerte mintegy másfél millió gyerek vesztette el a koronavírus-járvány következtében legalább egyik szülőjét, vagy gondviselőjét – derül ki a londoni Imperial College Seth Flaxman vezette kutatócsoportjának kedden ismertetett tanulmányából.

A The Lancet című brit orvosi szaklapban közzétett tanulmány a 2020 márciusa és 2021 áprilisa közötti időszakra vonatkozik.

A koronavírus-járvány jelentős, eddig figyelmen kívül hagyott következményéről van szó – reagált az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) a tanulmányra. Az elemzés egyértelművé teszi, hogy az érintett gyerekek pszichoszociális és anyagi támogatásának központi szerepet kell játszania a járvány következményeire adandó válaszok között.

A tanulmány a többi között a születési, illetve a koronavírussal összefüggésbe hozható halálozási arányszámokra támaszkodik kéttucat államban, az így nyert adatokat pedig kiterjesztették világviszonylatra. A kutatók megjegyzik, hogy mivel államonként eltérő az adatgyűjtés, ezért végeredményként egy feltehetőleg alulbecsült értéket kaptak.

A koronavírus-járvány következtében félárvává, vagy árvává vált gyerekek száma lakosságarányosan kirívóan magas Dél-Afrikában, Mexikóban, Brazíliában és Kolumbiában. Az apjukat elvesztő gyerekek száma nagyjából ötszöröse azon fiatalokénak, akiknek az anyja hunyt el a kórban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top