„Mint aki már elgyászolta a látását, azt tudom mondani, hogy ez a kezelés tele van reménnyel”
– így nyilatkozott a New York Timesnak az az 58 éves vak ember, akit a legújabb optogenetikai eljárással műtöttek meg. Ez a terápia egy retinitis pigmentosában, azaz festékes szemideghártya-gyulladásban szenvedő beteg látásfunkcióit állította részben vissza. A módszer egyik kidolgozója Roska Botond, aki a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet alapító professzora. Vele beszélgettünk sype-kapcsolat segítségével.
– Hogy jutott el ehhez a kutatási témához? Nyomban a vakság problémájával kezdett foglalkozni, vagy a látás mechanizmusát próbálta megérteni, s ebből adódtak a további lépések?
Az első lépésben mindenképpen a látás mechanizmusát próbáltam megérteni, és igazából 5-6 évvel, miután elkezdtem kutatni, ezek után jött az ötlet.
– Ahogy olvasgattam az Önnel készített interjúkat és a cikkeket, felmerült bennem, hogy ez voltaképpen egy eljárás, vagy több eljárás?
Ez több eljárás. Az alapötlet annyi, hogy vegyünk egy fényérzékeny gént olyan élőlényekből, amelyeknek nagyon egyszerű a fényérzékenysége, – emberben legalább 20 gén kell ahhoz, hogy normális fényérzékenységet okozzunk – és ezt a biológiai komputerbe vigyük be. Ami a retina. De hogy melyik részébe, itt négyféle eljárás van, és mind a négy érdekes, ebből a legegyszerűbbet, az elsőt vittük el most emberekbe.
– Azt mondják, hogy a vakságot, vagy a szűrt látások 90 %-át a retina a bajai okozzák, tehát ha itt tudunk áttörést elérni, az nagyon nagy segítség lesz az embereknek.
Így van. Tehát a látáskárosodásoknak a nagy része az a szemből ered, és a ma nem gyógyítható látáskárosodásnak a nagy része pedig a retinából.
– Az Önök által kifejlesztett eljárás hogy működik, hogyan javítja a látást, hogyan hozza vissza a látását az embereknek?
Maga az elv nagyon egyszerű. A retinát úgy képzeljük el, mint egy számítógépet, amelynek van egy fényérzékeny rétege is. Ha ez a réteg megszűnik fényérzékenynek lenni, akkor megvan a számítógép, de nincsen bemenet. És ez a számítógép is rétegekből áll, s ezeknek a különböző rétegeit tudjuk fényérzékenyíteni. Ez úgy működik, hogy kiszerkesztünk egy gént algákból vagy baktériumokból. Ezt beleszerkesztjük egy kis vírus-vektorba, ezt úgy kell elképzelni mint egy kis gömböt, amelyben van egy DNS-szál. És ennek a DNS-szálnak két részét programozzuk, egy része lesz maga ez a gén, ami egy fényérzékeny fehérjét kódol, a másik része pedig egy olyan címke, ami megmondja, hogy a komputernek melyik részében csinálja meg ezt a fényérzékeny fehérjét. S ezt beinjektáljuk a szembe, ez belép a komputer minden részébe, mintha leöntenénk egy számítógépet Coca Colával. De ez egy intelligens Coca Cola, ezért csak azokat a részeket befolyásolja, amiket mi akarunk. Ezeket a részeket fényérzékennyé teszi ez a vírusszerű vektor.
Fotó: Friedrun Reinhold
– Azt mondja, hogy csak azokat a részeket befolyásolja, amelyeket mi akarunk, de gondolom, nem volt ezt olyan egyszerű kidolgozni, erre kellett az idő.
Igen, erre kellett az idő. Annak idején semmiféle technológia nem létezett, ezért kellett 19 év, hogy ide eljussunk. Ennek egy része már állatokban működött, de ahhoz, hogy emberben is működjön, még évek kellettek. Egy ilyen génterápiának a kifejlesztése nagyon sok lépés.
– A látás és a vakság viszonylagos fogalmak, Ön mondta, hogy akkor tartja magát valaki látónak, ha olvasni tud és felismer más arcokat. Hogy állnak annak a vizsgálatával, hogy ez az eljárás milyen mértékben tudja visszaadni valakinek a látását?
Ezt nem tudjuk még. Ez a legegyszerűbb módszer, és ezt is egy emberen teszteltük. Ez egy teljesen vak ember volt, csak fényérzékenysége volt, semmilyen tárgyakat nem látott, s ebből odáig eljutottunk, hogy tárgyakról meg tudta mondani, hogy mi melyik, melyik a nagyobb, melyik a kisebb. Én azt valószínűtlennek tartom, hogy olvasni is tud majd, de hogy felismerjen egy arcot, az elképzelhető. Ennek egy része tanulási folyamat. Ennél vannak jobb módszerek is a látás visszaadására, de ez volt az első, legegyszerűbb módszer, s az idők során meglátjuk, hogy milyen mértékben tudjuk visszahozni a látást.
– Már az is óriási dolog lenne, ha ezek az emberek megfelelően tudnának tájékozódni a térben, ellátnák magukat, tudnának dolgozni is. Ha nem tudnak olvasni, azt még valahogy kibírnák.
Igen. Tehát ezt meglátjuk, hogy milyen mértékben tudjuk visszahozni a látást.
– Azt is mondta, hogy mikor fénnyel érintkezik ez az új anyag, akkor a kék fény nem jó, inkább borostyánszínű fényt használnak. Akkor ez ilyen sci-fi-s, mert úgy kezelik a szemet, hogy azt is látja, amit az emberek egyébként nem látnak?
Hát elvben lehetne, tavaly publikáltunk egy cikket, hogy infrafénnyel érzékenyítettünk egy vak szemét. Mi csak azon dolgozunk, ami a vakságon segít, és nem azon, ami mindenféle sci-fibe illő történeteket hoz. Az infravörös fénynek az a jelentősége, hogy vannak olyan vakságok, ahol a szemnek a középső része, amivel olvasunk és felismerünk arcokat, az megszűnik látni, de a periféria, ahol kisebb a feloldás, az megmarad. És ilyen esetben ez a módszer, amit most használunk, nem alkalmazható. Ilyen esetekben az infravörös fény alkalmazható.
– Azt is mondta, hogy a látóideg-sorvadás más típusú vakságot vagy látásromlást okoz, de arra is vannak ötleteik, hogy hogyan lehetne javítani.
Igen, nem csak nekünk, hanem a világon másnak is van ötlete erre. Olyan kutatások zajlanak a világban, nálunk is, hogy az agynak a vizuális kérgébe vagy az ún. talamusz részébe lehetne beépíteni optogenetikát vagy elektródákat és ezeken keresztül stimulálni az agyat.
– Az is nagyon érdekes, hogy aki elveszti a látását, annak tulajdonképpen az agya is elveszti azt a képességet, hogy feldolgozza a vizuális ingereket és erre újra meg kell tanítani. Ez egy következő szakasza lehet a kutatásuknak?
Igen. Ez az egyik kísérleti betegünknél éppen most zajlik: megtanítani újra látni. Van további nyolc betegünk, akik be vannak injektálva ugyanezzel a vírussal, de őket nem tudtuk elkezdeni tanítani a Covid-járvány miatt, de azt reméljük, hogy a következő évben ezeken a betegeken is tudunk kísérletezni. A látás folyamata, amikor megszületik egy gyerek, tanult folyamat, és mi úgy gondoljuk, hogy egy részét meg lehet felnőttnek is tanulni.
– Ez is egy érdekes kísérlet lesz majd. Azt mondta, hogy most egy embert vizsgálnak és öten várakoznak, remélve, a járvány jóra fordul. Milyen dinamikája lehet annak, hogy ez a kezelés elterjedjen és többen is megkaphassák?
Ez a fázis az úgynevezett 1B2A klinikai vagy 12A klinikai kísérlet, ez még klinikai kísérlet és nem kezelés. Ezután jön még egy 3. fázisú kísérlet, ahol sokkal több embert vonnak be, sokkal több helyen, és azután a cég kérvényezi, hogy ezt törzskönyvezni lehessen, mint gyógyszert és utána jut el az emberekhez. Hogy mindez mikor történik, nem tudom megmondani. De még jó pár év.
– Ezt az engedélyeztetési folyamatot jól megtanultuk a koronavírus-vakcinák miatt.
Szerintem mindenki érti, hogy először csinálni kell egy első típusú, második és harmadik típusú vizsgálatot. Most hogy a koronavírusban olyan sokan meghaltak, ott több pénz állt rendelkezésre. De a vakság gyógyítására kevesebb a pénz, úgyhogy ez lassabban megy előre.
– Önök most min dolgoznak? Ezeket az eljárásokat már kidolgozták, és most új irányokba néznek, vagy a kutatónak is van munkája?
A laboromnak a fele még mindig azon dolgozik, hogy megértsük a látást, és ezeket a megértéseket terápiára fordítsuk később. A nagy betegségekben egyelőre nincs előrelépés, és ezekben próbálunk nyomulni, például a makuladegeneráció megértésében, a zöldhályog megértésében nagyon-nagyon elől vagyunk. De ezekről még nagyon keveset tudunk.
