+ vallás

Ferenc pápa: Tanuljuk meg kikapcsolni a mobilt, és gondozzuk a csendet

ferenc pápa

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának, valamint békét és párbeszédet szorgalmazott a kubai társadalomnak Ferenc pápa, aki kórházi kezelése után először tartotta meg ismét a Vatikánban szokásos vasárnap déli beszédét.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Egy hete a római Gemelli kórház tizedik emeleti balkonjáról beszélt, ebben a kórházban hajtottak végre a pápán tervezett műtétet divertikuláris vastagbélszűkület miatt július 4-én.

Az egyházfő az Úrangyala-imádságot kísérő szavaiban szolidaritását fejezte ki Németország, Belgium és Hollandia „katasztrofális áradás” sújtotta lakosságának.

Ferenc pápa csatlakozott a Dél-Afrikai Köztársaság püspökeinek felhívásához, mellyel a helyi egyház békét, a rászorulók segítését, valamint a pandémia miatt kialakult egészségügyi helyzet megfelelő kezelését sürgette.

A katolikus egyházfő együttérzését fejezte ki a „szeretett kubai népnek a jelenlegi nehéz időszakban”, miután az országban kormányellenes tüntetések zajlottak. Ferenc pápa azt mondta, imádkozik, hogy a szigetországban a béke, a párbeszéd, a szolidaritás és a minél igazságosabb és testvéribb társadalom kerekedjen felül. Ferenc pápa 2015 szeptemberében látogatott Kubába, majd onnan az Egyesült Államokba.

Ferenc pápa a nyári szabadságról is beszélt. Úgy vélte, hogy az igazi pihenés a „minden áron történő teljesítéstől, a munka diktálta rohanástól” való kikapcsolódást jelenti.

„Tanuljunk meg megállni, kikapcsolni a mobiltelefont és a másik szemébe nézni, gondozzuk a csendet, csodáljuk a természetet, és regenerálódjunk az Istennel való párbeszédben”

– mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő a nyári pihenését a Vatikánban tölti kórházi kezelése után. Augusztus 4-ig csak vasárnapi beszédeit tartja meg, utána a szerdai általános audienciák is újraindulnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top