+ Film

Rekordot döntött a Fekete özvegy

A Fekete özvegy pandémiás jegyárbevételi rekordot ért el a hétvégén az észak-amerikai mozikban annak ellenére, hogy a film otthon is nézhető volt.

Becslésük szerint 80 millió dolláros jegyárbevételt ért el a thriller – jelentette be vasárnap a Walt Disney stúdió. A nemzetközi piacokon bezsebelt 78 millióval és a Disney+ streamingszolgáltató legalább 60 milliós megtekintési díjával együtt több mint 218 millióval zárja bemutatója első hétvégéjét a Fekete özvegy.

A stúdió szerint a Star Wars: Skywalker kora 2019-es, vagyis pandémia előtti bemutatója óta debütáló film ekkora összeget még nem hozott.

Az előző pandémiás rekorder a Universal stúdió Halálos iramban 9-e volt, mely néhány hete 70 millió dollárt produkált a nyitó hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.

A Scarlett Johansson címszereplésével forgatott film hosszú utat járt be, míg a mozivásznakra került. Eredetileg tavaly májusban mutatták volna be, de a koronavírus-világjárvány közbeszólt.

Végül a Disney úgy döntött, egyszerre több platformon is elérhetővé teszi a filmet, a mozik mellett 30 dolláros bérleti díjért megnézhették saját streamingcsatornája előfizetői is.

A pandémia idején nem ez volt az első több platformos filmbemutató, maga a Disney már a Szörnyellával is így tett. A Marvel-univerzum – a Disney leányvállalata – azonban először próbálkozott a hibrid stratégiával. A Marvel egyébként két éve először jelentkezett új filmmel a mozikban.

A heti sikerlista második helyére az eddigi rekorder, a Halálos iramban 9 futott be 10,8 milliós hétvégi eredménnyel. A film három hét alatt Észak-Amerikában 141 milliót, a nemzetközi piacokon 400 milliót szedett össze, ezzel összesen már 541 milliónál jár.

A harmadik és negyedik helyet szintén a Universal két filmje, a Bébi úr: Családi ügy (8,7 millió dollár) és a The Forever Purge című horror (6,7 millió dollár) szerezte meg.

Az ötödik helyre a Hang nélkül 2 futott be hárommillióval, mellyel észak-amerikai jegyárbevétele 150 millióra nőtt, ezzel a pandémia idejének eddigi legjobbja lett.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top