+ Film

Megrendítő film Cannes-ban a rabságról és az el nem vehető belső szabadságról

Az elszalasztott filmek feletti bánkódást azonban enyhíti a tudat, hogy már az első napokban számos mélyre hatoló mesterművet láthattunk a rengeteg különböző műfajú alkotás között. – Deák Zsuzsanna jelenti a cannes-i filmfesztiválról.

Francois Ozon Tout s’est bien passé, Sophie Marceau főszereplésével
Keresés a weben

Elérkeztünk a cannes-i filmfesztivál első hétvégéjéhez. Az egy év kihagyás utáni filméhséget az az örömteli felismerés váltotta fel az utóbbi pár napban, hogy az idei válogatás egészen kiemelkedő: érdemes volt ennyit várni!

Francois Ozon Tout s’est bien passé

A nagy fesztiválokon általában, de Cannes-ban különösen fontos mindennap emlékeztetnie magát az embernek arra, hogy muszáj tudni elengedni: a közel két hétig tartó eseménysorozat különféle szekcióiban és párhuzamos rendezvényein reggel fél kilenctől este tizenegyig gyakorlatilag minden órában több film vetítése kezdődik meg. Mérlegelni kell, pontosan tervezni, sokszor áttervezni, feleannyi alvásra beállni, és még egyszer: leginkább elengedni tudni. Még csak két napja vagyunk itt a fesztiválon, de máris legalább tucatnyi filmről derült ki, hogy nagyon meg kellett volna nézni, de itt már biztosan elmulasztottuk a lehetőséget. Talán egy másik fesztiválon vagy hónapok múlva moziban, streamingcsatornákon pótolható lesz az élmény, de a cannes-i premier eufórikus hangulatát, az alkotók jelenlétének varázsát semmi sem adhatja vissza.

Az elszalasztott filmek feletti bánkódást azonban enyhíti a tudat, hogy már az első napokban számos mélyre hatoló mesterművet láthattunk a rengeteg különböző műfajú alkotás között.

Gyelo

Francois Ozon Tout s’est bien passé című drámája egy asszisztált öngyilkosság megrendítő története a ma is csodálatos Sophie Marceau főszereplésével. A fiatal spanyol rendező, Clara Roquet első nagyjátékfilmje, a Kritikusok Hete válogatásában bemutatkozó Libertad nyári felnövéstörténet Spanyolországból, amely egy jó kislány és egy folyamatosan sértődött, vadóc kamasz eleinte ellenséges, majd egyre szorosabb kapcsolatáról mesél. A rendező, aki sajnos nem lehetett jelen a cannes-i premieren, mert elkapta a vírust és karanténba kényszerült, érzelmes hangú videóüzenetben köszöntötte a nézőket. A napjainkban különösen aktuális orosz film, a Gyelo egy igaztalanul megvádolt irodalomtudós Kolhaas Mihály-i harcát mutatja be a korrupt politikusokkal, az izraeli animációs rendező, Ari Folman pedig Anne Frank történetét dolgozza fel magával ragadó, gyönyörűen megrajzolt képekben Anne fiktív barátnője, Kitty szemszögéből (Where is Anne Frank).

Where is Anne Frank

Ezek mellett láthattunk angol kosztümös melodrámát az első világháború veszteségei által lelkileg megnyomorított arisztokrata családokról és szolgálóikról (Mothering Sunday), egy melankolikus, szimbolikus fákkal és erdőkkel teli, szívszorító sci-fit egy családról és a velük élő, családtagként szeretett „techno sapiens”-ről, azaz robotról (After Yang), és egy helyenként kacagtató, alapvetően mégis vádló hangú és felkavaró dráma-komédiát a franciaországi sárgamellényes tüntetésekről és az ezeket kiváltó társadalmi problémákról (La fracture).

A legnagyobb hatást azonban az Un Certain Regard szekcióban bemutatott Die grosse Freiheit című német–osztrák dráma váltotta ki, amelynek végén szűnni nem akaró taps köszöntötte az alkotókat, majd utána, a taps elcsendesedését követő percekben sokáig megszólalni is alig tudtunk. A három különböző idősíkon játszódó film egy nyugatnémet rab, Hans Hoffmann börtönéveit mutatja be, aki a homoszexualitást bűntettként definiáló 175-ös paragrafus alapján kerül évekre fegyházba. Először 1968-ban találkozunk vele, majd a visszaemlékezései során megtudjuk, hogy mi történt vele az ötvenes években, illetve a második világháború alatt és közvetlenül utána: koncentrációs táborban volt, majd az ott töltött 14 hónap és a felszabadulás után az eredeti ítélet értelmében egy hagyományos börtönben kellett folytatnia büntetése letöltését. Ebbe a börtönbe, a reménytelenül becsapódó, nehéz, pergő festékű kék ajtó mögé, a lassan megszokottá váló mindennapi szadizmus és megaláztatások helyszínére, a verések és sötétzárkák világába tér vissza újra és újra Hoffmann, aki mindenhol – még itt is – csak a jóságot, a szeretetet és a szerelmet keresi.

A főszereplőt a nagy fesztiválok filmjeiben gyakran megforduló, karakteres arcú, zseniális Franz Rogowski alakítja, a börtön világában egyetlen állandó társát – eleinte ellenségét, majd bajtársát és legjobb barátját – pedig a szintén kivételes tehetségű osztrák színész, Georg Friedrich. Sebastian Meise alkotása sokkoló korrajz arról az NSZK-ról, ahol a koncentrációs tábor tetoválását titokban és a büntetéstől rettegve kell egy másik tetoválással eltüntetni; ahol még alig ötven éve is a magánéleti választásaik miatt nyomorítottak meg embereket egy életre; és ahonnan egyes emberek számára az NDK jelentette a vágyott országot, ahol nem volt büntetendő, ha két férfi együtt élt. A Die grosse Freiheit (‘A nagy szabadság’) mélyen megrendítő, igazi remekmű, amely főleg a rabságról szól, ugyanakkor arról a belső szabadságról is, amit senki nem vehet el az embertől.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Nagyszerű!
    Így kell nézni egy fesztivált, a világ torzult fesztiválját…
    Így kell tudósítani, írni róla…
    Így kell szervilis módon eleget tenni az uralkodóvá vált manipulált trendnek, hogy meglegyen az “ostoba” nép esedékes napi “érzékenyítése”…
    -de semmi gond.., nem új-keletű a zsidóság által kisajátított kirekesztő filmipar tudatromboló manipulatív tevékenysége…
    Valamelyik Tv. csatornán ment újra a “Függetlenség Napja” propaganda film… Belenéztem; mintegy a zsidóság dicsőítő himnusza, a zsidóság mindenek felett…
    Ugyancsak a napokban ismételték a “Fatime” c. filmet…
    Igazán megejtő, szívhez szóló alkotás, a tudatot zavaró púpként hozzácsapott zárójelenettel, mikor is a holokauszt gondos felemlítésre kerül, nehogy a néző elmerengjen.., az helyett, hogy akár egész estét betöltő film keretében mutatnák be azt a kitartó, következetes harcot, melyet a zsidóság folytatott, folytat az emberiség ellen, az emberiség “féken tartására”, a holokauszt bekövetkezése, kiérdemlése érdekében…
    -hát lenne mit nézni, lenne mit felsorolni, akár mindennapos évtizedekre szóló anyag is kitelhetne a bűnlajstromról…
    Az utóbbi két évszázad történései, valós történelme, kételyt ébreszt, hogy a zsidóság a végtelen kirekesztő rasszizmusával, következetes, mindent felzabáló mohóságával, alkalmas lenne a világ további vezetésére…
    -pedig a világunknak szilárd vezetésre van elkerülhetetlenül szüksége az emberiség lehetséges túlélése érdekében…

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top