+ Film

Francia cég vásárolta meg Fabricius Gábor nagyjátékfilmjének forgalmazási jogát

fotó: NFI

Már a bemutató előtt megvásárolta Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című első nagyjátékfilmjének forgalmazási jogát a francia Totem Films.

A tájékoztató szerint a párizsi székhelyű Totem Films hitvallása, hogy olyan alkotókat, filmeket segítsenek eljuttatni a világ filmszínházaiba, amelyek elmélyült gondolkodásra inspirálják az érzékeny közönséget. Az Eltörölni Frankot bemutatója egy rangos, nemzetközi filmfesztiválon lesz.

A film 1983-ban játszódik a vasfüggöny mögött. Frank, egy underground zenekar frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára kerül, ahol a rendszer az ellenségeit próbálja elhallgattatni. Súlyos trip veszi kezdetét, amely egy társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ.

„Annyi mindent nem mondtak el nekem és annyi mindenről mondtak mást, sőt, pont az ellenkezőjét, hogy már kérdezni sem akartam. Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, de amit el lehet mondani, azt meg kell mondani világosan”

– mondta Faricius Gábor, a film írója és rendezője.

Az Eltörölni Frank főszerepét Fuchs Benjámin, a Filo művésznéven ismert zenész játssza, mellette Blénesi Kincső erdélyi színész és Waskovics Andrea látható. De olyan ismert színészek is szerepelnek a filmben, mint Bánsági Ildikó, Lénárt István, Székely B. Miklós vagy Frenák Pál koreográfus. A film látványvilágát a számos hollywoodi szuperprodukcióban közreműködő, világhírű Eggert Ketilsson izlandi szakember (Dunkirk, Csillagok között) teremtette meg.

Az operatőr Dobos Tamás, a vágó Kiss Wanda és Tuza-Ritter Bernadett volt. A hangért Zányi Tamás, a jelmezekért Sinkovics Judit felelt. Fabricius Gábor konzulenseként Gazdag Gyula filmrendező működött közre. A film forgatókönyve a 2018-as Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a Feature Launch in Development díját, valamint több meghívást kapott nemzetközi szakmai programokra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top